Kilencmilliót kap két ember Pintér minisztériumában
Újabb két tárca, a Belügyminisztérium (BM) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) is nyilvánosságra hozta külsős szerződéseit. A dokumentumok között néhány különös megállapodást is lehet találni, s sokszor az sem világos, mire költenek tízmilliókat - számol be a Blikk.
A Pintér Sándor vezette BM például EU-s pályázatokkal összefüggésben tavaly december és idén április vége között rendezvényszervezésre összesen 88 millió forintot fizethet ki. A BM dokumentációjában csak sorszámmal szereplő pályázat valószínűleg egy bűnmegelőzési projektet takar, ennek kommunikációjára is szépen költhet a kormányzat; a papírok szerint 16 millió forintot. Persze a pályázat kiírása sem olcsó, közbeszerzési tanácsadásra ugyanezen projektnél 3,8 millió forint mehet el.
A rendőrminisztérium persze a rendőrökre is költhet, pontosabban új egyenruhák tervezésére, összesen közel 5 millió forintot március végétől, január óta pedig 2 magánszemély közel 9 millió forintért koordinálja és ellenőrzi az egyenruha-ellátást. Emellett sajtófigyeléssel, -elemzéssel három különböző cég is foglalkozik a BM megbízásából január óta, összesen 7,4 millió forintot kaphatnak.
Az egyik ilyen vállalkozás, a Médianéző Kft. nemcsak itt, de a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban is favorit. A Médianéző Kft. a Nézőpont cégcsoport tagja, korábban itt dolgozott Navracsics Tibor igazságügyi miniszter felesége és egyik unokaöccse is. A BM-mel egyébként nemcsak a Médianéző Kft.-nek, de a Nézőpont Intézetnek magának is van szerződése, május közepéig 1,2 millió forintért. A tárca a szerződéseket a Blikk kérésének eleget téve nyilvánosságra hozta, ám külön magyarázatot nem fűzött hozzájuk.
Nehezebb kiigazodni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) külsős szerződései között. A tárca által nyilvánosságra hozott listából ugyanis sok esetben egyáltalán nem lehet megmondani, pontosan mire fizetik ki a közpénzeket. „Részfeladat megvalósítása" címen például négy kifizetés is szerepel, összesen 128 millió forintért. Zavaros tételekben egyébként ezen kívül sincs hiány, így például nehezen megfejthető, vajon mit takarhat a „miniszteri díjak bonyolításának díja" tétel 400 ezer forintért.
A Fidesz 2009-ben, még ellenzéki pártként egyébként ellenezte, hogy a közintézmények, illetve állami vállalatok külsős szerződéseket kössenek. "Az elmúlt hét év szocialista kormányzása alatt sok közintézmény és vállalat kifizetőhelyként működött" - mondta akkor Szijjártó Péter fideszes szóvivő. A külsős megbízások kapcsán úgy fogalmazott: „(...) az elmúlt években lett gyakorlat, hogy kiszervezték azokat a munkákat, amelyeket a vállalatoknál dolgozóknak kellett volna elvégezniük." Úgy vélte, ellopták az adófizetők pénzét.