Itthon MTI 2011. május. 07. 15:26

Szijjártó: Gyurcsánynak továbbra sem számít az ország

Szijjártó Péter szerint Gyurcsány Ferencnek továbbra sem az ország érdeke számít; a miniszterelnök szóvivője közleményében azt írta: a volt kormányfő pénteken sem hazudtolta meg magát.

"Miközben az emberek összefogással éppen az általa felhalmozott államadósság csapdájából próbálnak kijutni, ő arra biztat, hogy senki ne fizesse vissza a pofátlan végkielégítéseket. Ez is azt bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferencnek továbbra sem az ország érdeke számít, hanem az, hogy az ő zsebe tele legyen, lehetőleg közpénzzel" - olvasható Szijjártó Péter közleményében.

Gyurcsány Ferenc pénteken a Facebookon, azt javasolta, hogy akit érint a 98 százalékos különadó, az már hétfőn adja be adóbevallását, és ne tekintse a különadó alá eső jövedelemnek a végkielégítést, a szabadságmegváltást. Az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken ugyanis megsemmisítette a 98 százalékos különadó visszamenőleges hatályát, de kimondta: a 2010-es jövedelmekre kivethető az extraadó, ha az Országgyűlés időben módosítja a szükséges adótörvényt - idézte fel. A határozatból ugyanakkor kiderül, hogy az adóév lezártnak tekinthető, ha az adóalany benyújtja bevallását - tette hozzá.

A szocialista politikus szerint a különadó érintettjei így, ha nem akarnak fizetni, egy dolgot tehetnek, hétvégén kitöltik adóbevallásukat, és "jóhiszeműen nem tekintik adózás alá eső jövedelemnek a végkielégítést, a szabadságmegváltást. Tehetik, hiszen értesültek az Ab döntéséről. Hétfőn beadják az adóbevallást, ezzel lezárják az adóévet, és az Ab döntése értelmében tőlük további adófizetés nem követelhető" - írta.

Ugyanakkor kitért arra, hogy mindez csak akkor igaz, ha az Ab pénteki határozata előbb jelenik meg a Magyar Közlönyben, mint a parlament "legjobb esetben is csak hétfőn meghozható új adótörvénye". Hangsúlyozta, hogy az alkotmánybírósági határozat kihirdetése a kormány kezében van, de annak a normál eljárás szerint hétfőn meg kell történnie. "Csak akkor nem, ha a kormány szándékosan késlelteti (...), hogy hétfőn rendkívüli eljárást kérve azonnal törvényt hozzon, hogy a 2010-ben keletkezett jövedelmekre kivethető a különadó. A nemzet mindent aláíró elnöke arra is készen állhat, hogy azonnal aláírja a lóhalálában meghozott törvényt, amelyet előbb hirdetnének ki, mint az Ab határozatát. Kitelik ez tőlük? Ki bizony" - fejtegette a volt miniszterelnök, megjegyezve: ebben az esetben a kormánynak az adózók kárára trükköznie kellene.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.