Itthon InfoRádió 2011. május. 05. 07:45

Mesterházy: Gyurcsány pártszavazása befelé fordítja az MSZP-t

Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a volt kormányfőnek és egykori pártelnöknek több éve volt arra, hogy megújítsa az MSZP-t.

Kifelé kellene politizálni, a társadalmi problémákkal való foglalkozás fontosabb, mint az MSZP belügyei - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila. A szocialista pártelnök kiemelte: ha a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett pártszavazásról kell beszélni, azzal a saját életüket nehezítik, mert nem tudnak a Fidesz hibáival és a saját politikával foglalkozni.

Fazekas István

A volt kormányfő kezdeményezése befelé fordítja a pártot, és arról nincs szó, hogy mi lesz a következménye, ha a tagok igent vagy nemet mondanak a pártszavazáson - hangsúlyozta az MSZP elnöke. Mesterházy Attila szerint politikai kezdeményezésről van szó, amellyel mutatják, hogy léteznek, mennyire a megújulás pártján állnak, valamint kritizálni akarják a jelenlegi pártvezetést.

Vannak jó ötletek, az egyik megvalósul, a másik pedig nem - közölte a frakcióvezető. Kiemelte: Gyurcsány Ferencnek is lett volna öt éve kormányfőként és négy éve pártelnökként, hogy az ötleteket megvalósítsa. Ha ebbe korábban belekezdenek, akkor ezek a problémák most fel sem vetődnek - tette hozzá.

Össze kell fogni, együtt kell cselekedni, mert nagyobb a baj és a veszély az országra nézve, minthogy belső vitákkal szerepeljenek a sajtóban - vélekedett Mesterházy Attila. Kifejtette: mindenkire szükség van, aki bármit tud tenni azért, hogy erősebbek, egységesebbek és jobbak legyenek. Ma még nem ez a helyzet, ez egyértelmű - emelte ki.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.