Itthon MTI 2011. május. 04. 16:25

Az MTV elfogulatlanságát bizonygatja

A Magyar Televízió fél nyolcas híradója az elmúlt egy hétben is teljesítette a kívánatos pártarányokat - mondta Rákosy Zsófia, a Magyar Távirati Iroda kommunikációs vezetője szerdán.

A Magyar Televízió M1-es csatornáján főműsor időben sugárzott (az úgynevezett "félnyolcas") Híradó szereplőinek pártarányait a múlt héten is elemezte a Magyar Távirati Iroda (MTI) Hírcentruma. A belső mérést azóta végzik el, hogy a Médiatanács megállapította: nem tájékoztatott átfogóan és elfogulatlanul a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Ezért figyelmeztetéssel hívták fel a közszolgálati televíziót a jogsértő magatartás megszüntetésére és a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra.

Friss beszámolójukban a kormány, a kormánypártok és az ellenzéki pártok híradós szerepléseinek arányait összegzik. Függetlenek az elmúlt egy hét híradásaiban nem szerepeltek - olvasható a táblázatban. Az eredmények szerint az említés szintjén a kormány 22,9 százalékban, a kormánypártok pedig 5,7 százalékban szerepeltek a múlt heti híradókban. Az ellenzéki pártokat az esetek 61,4 százalékában említették, ebből a legnagyobb arány a szocialista párté (31,4 százalék), a második a Jobbik 22,9 százalékkal, a harmadik pedig az LMP 17,1 százalékkal.

A szinkront, vagyis a politikusok megszólalását tekintve: az esetek 28,6 százalékában szólalt meg a kormány valamely tagja, 17,1 százalékban pedig kormánypárti képviselő. Az ellenzéki megszólalások aránya 54,3 százalék. A sorrend e tekintetben is ugyanaz, mint az említések kapcsán. Az ellenzéki pártok közül az esetek 25,7 százalékában szocialista, 17,1 százalékban jobbikos és 11,5 százalékban LMP-s képviselő szólalt meg a híradóban. Így az MTV múlt héten sugárzott félnyolcas híradójának elemzése szerint a csatorna továbbra is a médiapiac által elfogadott, kiegyensúlyozott közszolgálati hírszolgáltatásnak megfelelő arányokban szerepelteti műsorában a különböző pártpolitikai, illetve kormányzati szereplőket - tette hozzá az MTI kommunikációs vezetője.

Rákosy Zsófia április végén jelentette be, hogy a jövőben az MTI Hírcentrum rendszeresen elkészíti saját felmérését a közmédiumok hírműsorainak pártarányairól. Ebben azt vizsgálják, hogy a hírműsorok teljesítették-e a kívánatos pártarányokat, amely azt jelenti, hogy "egyharmad kormány, egyharmad kormánypártok és egyharmad ellenzék".

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.