Újabb büntetőpere kezdődött Tasnádi Péternek a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden; az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozót önbíráskodással, rablással és személyi szabadság megsértésével vádolják.
Az első tárgyalási napon az ügyész ismertette a vádat. Eszerint Tasnádi Péter elsőrendű vádlott 2010 májusában befektetési céllal tízmillió forintot adott át T. Gábornak, aki törtarany kereskedelemmel foglalkozott. Szóbeli megállapodásuk szerint T. Gábor feladata az volt, hogy a pénzből aranyat vásároljon, majd azt haszonnal értékesítse. A haszonnal pedig naponta, kétnaponta számoljon el Tasnádi Péternek. 2010 júliusában a vállalkozó és T. Gábor között elszámolási vita kezdődött, mivel a sértett a rendszeres fizetéseket nem tudta teljesíteni. Ennek oka részben az aranyüzletben tapasztalható visszaesés volt, részben pedig az, hogy T. Gábor különböző összegeket adott tovább szintén törtarany kereskedéssel foglalkozó embereknek, akik nem szállították le neki az aranyat és a pénzt sem adták vissza.
A vád szerint a teljesítés elmaradásának az is az oka volt, hogy S. S. Ali is tartozott T. Gábornak 1 260 000 forinttal. 2010 augusztusában T. Gábor beszámolt Tasnádi Péternek a késedelmek okáról. A vállalkozó ekkor azt ajánlotta neki, hogy a befektetésre szánt összeget napi 50 000 forintos összegekben törlessze. Az ügyész szerint Tasnádi Péter felkereste S. S. Ali sértettet és követelte, hogy fizesse meg a T. Gábor felé fennálló tartozását. A sértett a vádlott fenyegetései ellenére nem teljesítette a követelést. Tasnádi Péter a T. Gábornak adott pénz 50 000 forintnál nagyobb összegben történő visszaszerzése miatt megkérte egyik üzleti partnerét, hogy arany értékesítést felajánlva csalja T. Gábort egy V. kerületi irodahelyiségbe.
A másik vád tárgyává tett cselekmény szerint Tasnádi Péter és a harmadrendű vádlott Somogyi László 2010. január 27-én egy nyilvános árverésen jelentek meg, ahol a bedőlt lakáshitelek miatti árverés ellen tiltakozók és a sajtó képviselői is jelen voltak. A Magyar Hírlap egyik fotóriportere észrevette a vállalkozót és fényképeket készített róla. A vád szerint Tasnádi Péter ezt észlelte, számon kérte a fotóst és a ruhájánál és a karjánál fogva behúzta az árverési helyiségbe, hogy benntartsa. Itt Somogyi László csatlakozott a vállalkozóhoz és a terem ajtaja elé állt, megakadályozva, hogy a fotós távozzon. Ekkor Tasnádi Péter felszólította a fotóriportert, hogy adja át a fényképezőgép memóriakártyáját, aki ezt megtette. Az ügyészség a két férfit társtettesként elkövetett, személyi szabadság megsértésével vádolja.
A vállalkozó szerint iratellenes és "légből kapott" a vádirat. Az egyik vádponttal kapcsolatban azt mondta: felvette a kapcsolatot S. S. Alival, akit már korábbról ismert, és mint mondta, ő csak azt szerette volna, ha tisztázzák az ügyet. Szerinte nem ő fenyegette meg a szír férfit, hanem fordítva történt, S. S. Ali lőfegyverrel fordult ellene. T. Gáborról azt mondta: azzal, hogy a férfi a pénzét másoknak is továbbadta bűncselekményt, sikkasztást követett el. A tőkét ő nem kapta vissza, ezért követelte tőle a tízmillió forintot. A T. Gábor testvérével történt incidensről azt mondta: senki sem vitatta, hogy a sértetteknél lévő pénz az övé. A táskában lévő pénzt az asztalra helyezték, ahonnan ő a zsebébe tette. Szerinte erőszak nem történt, még hangos szóváltás sem. Mint mondta: ő nem rabolt, nem keltett félelmet, rettegést senkiben, kára pedig csak neki származott.
Az árverésen történtekről azt mondta: ő mindössze egy ismerősét kísérte oda, akinek ingatlanát el akarták árverezni. Szerinte a fotóst a tömeg tolta be helyiségbe és megkérdezte, hogy készített-e róla fotókat, valamint kivetette a memóriakártyát, hogy később megnézhessék, készültek-e képek. Mint mondta: a fotós magától adta oda a kártyát. Azt is megígérték neki, hogy visszajuttatják a kártyát, a fotós pedig szabadon távozott. A vállalkozó indítványozta az előzetes letartóztatásának megszüntetését, amit a bíróság elutasított. A tárgyaláson a másik két vádlottat is meghallgatták, mindketten tagadták a bűnösségüket. A per május 5-én folytatódik.