Húsvét hétfőn verekedett össze egy dunaújvárosi család az utcán. Az egyik családtag a vita hevében egy konyhakéssel tarkón szúrta öccsét. A 24 éves férfit keresik a dunaújvárosi rendőrök.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Ügyeletére úgy jött tegnap este a bejelentés, hogy Dunaújváros, Béke Városrészben, a Március 15. téren "több ember verekszik, kitört a balhé, és valaki meg is szúrt valakit".
Mint később kiderült, hétfőn este nyolc óra körül az Arany János Általános Iskola melletti padnál alakult ki konfliktus egy dunaújvárosi család tagjai között. A szóváltás dulakodássá fajult egy 24 éves férfi és volt élettársa között, melynek során a 29 éves nő segítségére sietett jelenlegi barátja, aki egyben a nő volt élettársának öccse. A verekedés hevében a féltékeny fivér elővette a nála lévő konyhakést is, majd öccsét tarkón szúrta. Ezt követően a kést eldobva, kerékpárjára szállt, és elmenekült a helyszínről.
Az elkövető 23 éves öccse szerencsére csak könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a késelés során.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés kísérlete miatt indított büntetőeljárást az ügyben, melynek során a 24 éves dunaújvárosi férfivel szemben elfogatóparancsot adtak ki, tekintettel arra, hogy a felkutatására tett eddigi intézkedések nem vezettek eredményre.