Bizonyítottság hiányában felmentette a Pécsi Városi Bíróság kedden azt a buszsofőrt, aki 2008 januárjában Pécsen az általa vezetett csuklós busszal egy megállóba felhajtva halálra gázolt egy gyalogost; az ítélet nem jogerős.
Makkai Zsolt bíró indokolása szerint az ügyészség - a halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolt férfi ügyében - nem tudta kétséget kizáróan cáfolni azt a vádlotti védekezést, hogy a baleset műszaki hiba és nem más ok miatt következett be. A tényállás szerint a ma 57 éves Galacsik István 2008. január 14-én a 6-os számú helyi járatú buszt vezette, a baranyai megyeszékhely Maléter Pál úti megállójában egy előtte éppen kikanyarodni készülő busz mögött akart megállni. A motor azonban hirtelen felpörgött, ettől a jármű plusz energiához jutott, kezelhetetlenné vált, s nem lehetett lefékezni. A sofőr azért, hogy elkerülje a másik busszal, valamint a tőle balra haladó autókkal való ütközést, jobbra rántotta a kormányt. Azon terület felé, ahol abban a pillanatban senkit sem látott.
A megállóba felhajtva ugyanakkor elütött egy hatvanéves nőt, nekiment egy padnak, végül egy fának ütközve megállt. A baleset sérültje életét vesztette. Galacsik István a tárgyaláson többször is együttérzését fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, de a felelősségét nem ismerte el. Mindvégig azt állította: a tragédiát a busz rejtett hibája okozta. Ezt a szakértői vélemény sem zárta ki, de arra, hogy a hibát pontosan mi okozta, nem derült fény. Több, a perben tanúként meghallgatott buszvezető azt vallotta, hogy ennél, és azonos típusba tartozó más járműveknél is tapasztalták már a motor hirtelen felpörgését.
Az ügyész a perbeszédében felfüggesztett szabadságvesztést és határozott időtartamú járművezetéstől eltiltást kért a vádlottra arra hivatkozva, hogy a műszaki hiba nem támasztható alá. Azzal érvelt, hogy korábban nem voltak bejelentések autóbuszok motorjainak felpörgéséről, a halálos kimenetelű baleset a sofőr hibájából következett be. A vádlott védője felmentést kért. Mint rámutatott: Galacsik István harmincnégy éven át több millió kilométert vezetett balesetmentesen. Szólt arról, hogy a tragédiában szereplő autóbusz jelenleg nem közlekedik, javítására nem áldoznak több pénzt, de huszonegy ilyen típusú jármű van forgalomban Pécsen, amelyek e rejtett hiba miatt akár veszélyforrást jelenthetnek a közlekedőkre.
Az ügyvéd arra reagálva, hogy sofőrök korábban nem jelentették autóbuszok motorjainak indokolatlan felpörgését, azt mondta: a dolgozók félthették az állásukat, mert aki sokat panaszkodik, annak előbb-utóbb azt mondják, távozhat a közlekedési társaságtól. Az ítélethirdetést követően a vádlott és védője tudomásul vette a döntést, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, ezért a határozat nem jogerős.