Itthon MTI 2011. április. 22. 17:47

Az MSZP tagadja, hogy tárgyalt volna Gyurcsánnyal

Az MSZP budapesti elnöksége nem tárgyalt róla, így megerősíteni sem tudják azt a hírt, miszerint Gyurcsány Ferenc is beszédet mondana május elsején a városligeti szocialista megmozduláson.

A szocialista párt budapesti elnöksége által péntek délutáni közleményükben leszögezték: mivel nem tárgyaltak erről az ügyről, így ilyen jellegű határozat sem született.

Az MSZP mindezt arra reagálva közölte, hogy a Magyar Nemzet pénteki számában azt írta: együtt ünnepelheti május elsejét Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, mert várhatóan mindketten beszédet mondanak majd a munka ünnepén, s ezzel a párt egységét is demonstrálni kívánják

A napilap a Kapcsolat.hu internetes oldal alapján azt írta: az MSZP fővárosi vezetőinek javaslata nyomán a párt budapesti elnöksége azt javasolja az országos elnökségnek, hogy a május 1-jei, városligeti rendezvényen mondjon beszédet Mesterházy Attila jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt pártelnök is.

Hirdetés