Húsz Tápió menti településen összesen mintegy 30 ezer háztartást kötnek be abba a hamarosan kiépülő szennyvízgyűjtő hálózatba, melynek költségeihez több mint 24 milliárd forinttal járul hozzá az unió – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken.
A szennyvíz-projektre – mely 20 önkormányzat területén több mint 70 ezer lakost érint – azért van szükség, mert a Tápió menti régióban a szennyvízgyűjtők csaknem kétharmada szakszerűtlen módon létesült ( nem zártak), s ha a szennyvízkezelés változatlan maradna, könnyen veszélybe kerülhetnének a felszíni és felszín alatti vizek.
A nagyberuházás szükségességének másik oka, hogy a nélkül a nemzetközi, illetve hazai jelentőségű természetvédelmi területek állapotában is visszafordíthatatlan folyamatok indulnának el.
A projekt részeként az érintett településeken összesen 699 kilométer új csatornát építenek meg, átalakítják és kibővítik a tápiószentmártoni tisztítóművet, s bővítik a nagykátai telepet is. Három kisrégiós telep létesül (Szentlőrinckátán, Sülysápon és Tápiószelén), így biztosítva a 20 településen napi átlagban keletkező mintegy 8100 köbméter szennyvíz elvezetését. A tervek szerint a Tápió menti régióban keletkezett, víztelenített szennyvíziszap a Nagykátán épülő komposztálóba kerül.
A beruházás összköltsége 29 milliárd forint. A 24 milliárdos uniós támogatáson felüli részt saját forrásból finanszírozzák a települések. A projekt gazdája a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás, az üzemeltető a társulás tulajdonában lévő Káta-Hydro Kft. lesz – írja az NFÜ.