2011. április. 22. 09:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. április. 22. 08:49 Itthon

Husznegy embert fogott el a „drog-kommandó”

Kisebb droghálózatot számoltak fel a rendőrök a Sátoraljaújhelyen. Az ügyben huszonegy ember került a rendőrség látókörébe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai lakossági bejelentés alapján közös akciót hajtottak végre a napokban. A „drog-kommandó” eredményeként 15 fogyasztót és két dílert azonosított be a rendőrség, akikkel szemben kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, illetve az ügyben további 4 személyt tanúként hallgatott meg.

A hatósági házkutatások során kábítószer gyanús anyagmaradványokat, tárolásukra rendszeresített zacskókat foglaltak le. A felderítésben nagy segítséget nyújtott a pénzügyörők „ITI” nevű kutyája, aki úgymond nyomra vezette a nyomozókat.

Valamennyi gyanúsított szervezetében az alkalmazott gyors teszt pozitív eredményt jelezett. A bűncselekmény elkövetését egy főt kivéve valamennyien elismerték, ők kérték az úgynevezett elterelésen való részvételüket. A gyanúsítotti kihallgatások során olyan jellegű vallomást tettek, hogy a kábítószerhez Budapesten illetve Miskolcon jutottak hozzá.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.