2011. április. 08. 10:17 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. április. 08. 10:43 Itthon

Szijjártó Péter: a kormány üdvözli a szombati tüntetést

A kormány szerint a szombati szakszervezeti tüntetés a megszorítások ellen irányul – "ezen a ponton találkozik a magyar kormány elképzeléseivel, amelynek politikájába szintén nem férnek bele a megszorítások" – nyilatkozta Szijjártó Péter a Duna Televízióban.

"Kormány még nem folytatott annyi konzultációt szakszervezetekkel, mint mi" – jelentette ki Szijjártó Péter a Duna Tv stúdiójában. A miniszterelnöki szóvivő az európai uniós országok szakszervezeteinek szombati, budapesti tüntetése kapcsán, illetve arra a felvetésre válaszolva reagált így, miszerint a hazai szakszervezetek próbáltak tárgyalni a magyar kormánnyal a tüntetések elkerülése végett, de a kabinet szerintük elzárkózó volt.

A politikus kijelentette: szombaton John Monks, az Európai Szakszervezeti Konföderáció főtitkára – a hat magyar szakszervezeti konföderáció vezetőivel – személyes konzultációra érkezik Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Ráadásul – tette hozzá Szijjártó – korábban az Országos Érdekegyeztető Tanácsban volt lehetőség a konzultációra. A miniszterelnök pedig két hete Brüsszelben is találkozott a magyar szakszervezeti vezetőkkel az európai szociális csúcson, ahol megállapodott a Liga Szakszervezetek vezetőjével, hogy április második felében személyesen is konzultálnak majd.

A szombati szakszervezeti tüntetésről, amelyet az Európai Szakszervezeti Konföderáció szervez, és amelyhez a magyar konföderációk is csatlakoztak, Szijjártó Péter azt mondta: egy minden félévben, a soros uniós elnökség országában megrendezett tüntetésről van szó, amely az EU-s országok megszorító politikája ellen szól. “Itt egy európai gazdaságpolitikák elleni, alapvetően megszorítás-ellenes tüntetésről van szó. Hogy ehhez a magyar szakszervezetek csatlakoznak vagy nem, az egy másik kérdés” – mondta a szóvivő.

A magyar kormány egyébként “a legnagyobb örömmel üdvözli” a szombati tüntetést abból a szempontból, hogy az a megszorítások ellen szól, mert ebben a “magyar kormány szövetséges” – hangoztatta Szijjártó Péter, kijelentve: az Orbán-kormány politikájával „kifejezetten összeegyeztethetetlenek a megszorítások, azok ideje a Gyurcsány-időszakkal lejárt”.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.