Az egyházakban politikai szövetségest kereső pártok olyan elkorhadt, régi világot képviselnek, amely soha többé nem fog visszatérni Magyarországra – mondta Orbán Viktor a Fidesz 1992-es pécsi kongresszusán. Tévedett – vagy meggondolta magát. A fideszes politikusok, akik hajdan előszeretettel használták a „keresztény kurzus” kifejezést Antall József kormánya működésének jellemzésére, ma már legfőbb szövetségesként tekintenek az általuk egykor gúnyolt kereszténydemokratákra.

Orbán – akit Andrásfalvy Bertalan kultuszminiszter 1992 februárjában még azért rótt meg a parlamentben, mert „ha kormányoldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás elhangzik, akkor a Fidesz frakcióvezetője itt mögöttem elkiáltja magát, hogy térdre imához, vagy hogy énekeljük el a Himnuszt” – ma már jóval többet tesz a történelmi egyházak társadalmi tanításához illeszkedő törvények megszületéséért, mint az egykor általa klerikálisnak bélyegzett Antall-kabinet. Pedig ma nincs olyan kényszer, hogy a KDNP nélkül – amely kizárólag a Fidesz pártfogásának köszönheti, hogy még a színen van – ne lenne kormányzóképes erő.

Az összeállítás a HVG Fókusz rovatában olvasható.