2011. április. 01. 08:20 FH/Hírszerző Utolsó frissítés: 2011. április. 01. 08:35 Itthon

Sukoró-ügy: nyomoznak a NIF Zrt-nél is

A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. több korábbi vezetőjét is tanúként hallgatták ki a sukorói földcsere ügyében készült ingatlan-értékbecslésekkel kapcsolatban - erősítette meg a Magyar Nemzetnek a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Fazekas Géza.

A nyomozóhatóság azt nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy az értékbecslését készítő Fehérvári Zsolt a kaszinóügyet megelőzően rendszeresen dolgozott az autópálya-beruházásokat végző Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nek. Az ügyben jelenleg is folynak tanúkihallgatások - tette hozzá a szóvivő. A lap megjegyzi, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél az értékbecslési ügyeket intéző korábbi értékesítési igazgató, Császy Zsolt gyanúsított előző munkahelye éppen a NIF Zrt. volt. A NIF szóvivője, Loppert Dániel nem zárta ki, hogy Császy és Fehérvári már ismerhette egymást a cégnél. Hozzátette, hogy a sukorói ügyre is tekintettel, az új vezetés elrendelte az előző években folytatott területelkészítési gyakorlat felülvizsgálatát, és az átláthatatlan és ellenőrizetlen nagy összegű kifizetések miatt feljelentést tettek. A nyomozás már folyik - tette hozzá.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.