2011. március. 31. 09:42 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 31. 09:43 Itthon

Bezár a Főkefe sárvári üzeme

Bezár a Főkefe Kft. égisze alá tartozó Savaria Nett-Pack Kft. sárvári üzeme, Szombathelyen viszont új telephelyet nyitnak - közölte csütörtöki számában a Vas Népe.

A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató fővárosi székhelyű Főkefe Rehabilitációs Ipari Nonprofit Kft. a korábbinál is nehezebb helyzetbe került, hiszen a tavalyi évhez képest mintegy 1,3 milliárd forinttal kevesebb állami támogatásból kellene foglalkoztatni összesen 3525 munkavállalót. A drasztikus elvonás miatt három üzemet zárnak be, köztük a sárvárit is - írta a lap.

A cégek érdekképviseleti szervei petícióval fordultak a fogyatékosságügyi miniszteri biztoshoz, melyben hangsúlyozzák, nem értenek egyet a megváltozott munkaképességűeket, súlyos fogyatékkal élőket érintő jelentős állami forrásmegvonással. A sárvári üzemben 28-an dolgoznak, akik hétfőn kapták meg felmondólevelüket. Az elküldött dolgozók közül tízen varrónőként, tizennyolcan pedig kosárfonóként dolgoztak, valamennyien betanított munkásként.

A lap úgy tudja, a Főkefe szombathelyi gyáregységében viszont fejlesztéseket terveznek, főleg a lámpagyártás területén, amelyhez 27 új dolgozót már fel is vettek. A lap felvetette: vajon miért nem lehetett a dolgozók két üzem közötti átcsoportosításával megoldani a problémát, hiszen az érintettek közül többen is vállalták volna az utazást.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.