2011. március. 30. 19:15 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 30. 19:13 Itthon

Orbán ma tortával ünnepelt

A szabadság és a jólét csak akkor ér valamit, ha megszűnik az emberek kiszolgáltatottsága - mondta Deutsch Tamás a Fidesz megalapításának 23. évfordulóján a Bibó István Szakkollégiumban.

A fideszes európai parlamenti képviselő, a párt egyik alapítója az ünnepségen úgy fogalmazott: "közös cselekvésünk lényege az lehet, hogy azért próbáljunk tenni, amiért mindig is tettünk a magunk mögött hagyott 23 esztendőben, hogy minél inkább meg tudjuk szabadítani az embereket a kiszolgáltatottságaiktól". Ugyanis - mint folytatta - ma is nagyon sok ember nagyon sokféle módon kiszolgáltatott például az állammal, a környezettel szemben, vagy munkavállalóként, fogyasztóként. 

Deutsch Tamás kifejtette azt is: "a jelenlévő újságírókon keresztül szeretnék a magyarországi emberi jogok maradéktalan érvényesülése felett őrködő nyugat-európai és tengerentúli újságíróknak üzenni: igen, továbbra is bátran fotóztatom magamat Bayer Zsolt barátommal. Semmi szégyellnivalót nem találok ebben sem most, sem korábban. Jövőről egyelőre még ne beszéljünk".

A politikus külön köszöntötte távollétében - utalva arra, hogy a házelnök az albán fővárosban tartózkodik - "tiranai emberünket", Kövér Lászlót, a Fidesz egyes számú tagkönyvének tulajdonosát, majd ezt követően felvágta a Fidesz születésnapi tortáját. A szerdai rendezvényen az alapítók közül jelen volt mások mellett Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök, Németh Zsolt és Bayer Zsolt. A vendégek között volt továbbá Stumpf István alkotmánybíró és Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke is.

A Fiatal Demokraták Szövetségét (Fidesz) 23 évvel ezelőtt, 1988. március 30-án alapította meg 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi a fővárosban a Bibó István Szakkollégiumban. A szervezet még az alapítás évében, 1988 novemberében megtartotta első kongresszusát, amelyen a Fidesz-tagok felső korhatárát 35 évben határozták meg. Ezt a korhatárt 1993-ban a párt debreceni kongresszusán eltörölték. 

A párt neve 1995-ben Fidesz - Magyar Polgári Pártra változott, majd 2003-ban Fidesz - Magyar Polgári Szövetség lett a hivatalos név. A jelenlegi nagyobbik kormánypárt először 1998 és 2002 között volt kormányon koalícióban a Független Kisgazdapárttal és a Magyar Demokrata Fórummal. Tavaly a Fidesz 22. születésnapján a hivatalos ünnepség a Zeneakadémián volt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.