2011. március. 29. 18:06 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 29. 18:05 Itthon

MSZP: meg nem valósult ígéretek a Fidesztől

Török Zsolt szerint hiányzik a következetesség, nem teljesítették korábbi ígéreteiket, mikor lehetőség lett volna rá.

A Fidesz - pontosabban Papcsák Ferenc, volt elszámoltatási biztos - 2006-os választási ígéreteit kéri számon Török Zsolt, az MSZP szóvivője keddi közleményében. A közleményhez csatolt fotó a 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként indult Papcsák Ferenc szórólapját ábrázolja, rajta a be nem tartott ígéretekkel.

Az MSZP által közölt, 2006-os választási plakáton az olvasható: "A Fidesz kormányra kerülése esetén már július 1-től 10%-al csökkenteni fogja a villamos energia árát és bevezeti a 14. havi nyugdíjat! Döntenünk kell: további áremeléseket vagy árcsökkenést akarunk!"

A Fidesz 2006-ban nem, de 2010-ben kormányra került, Török Zsolt szerint azonban hiányzik a következetesség, nem teljesítették korábbi ígéreteiket, mikor lehetőség lett volna rá. A Fidesz-KDNP 2010-es kormányra kerülése óta nem csökkent a villamosenergia ára, nincs 14. havi nyugdíj, sőt, még a kötelező emelést sem adták meg a nyugdíjasoknak Török Zsolt szerint. ráadásul, mint a szocialista képviselő fogalmaz: "a beígért árcsökkenéssel szemben sosem látott drágulás jellemzi még az alapvető élelmiszereket is, ahogy a benzin és az energiaárakat is."

"Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, a Fideszt, hogy ne átverésekre alapozva kormányozzon, és végre olyan kijelentésekkel lepjék meg az embereket, amelyeket be tudnak tartani. Ezt nevezik felelős kormányzásnak" - olvasható Török Zsolt közleményében.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.