826 millió forintba kerülne a Margitsziget rendbe tétele
A fővárosnak nincs pénze a teljes rendbe tételre, kisebb ráfordításokkal azonban elkezdenék a sziget felújítását.
A Margitsziget teljes rendbetétele 826 millió forintba kerülne, erre azonban az önkormányzatnak nincs pénze, kisebb ráfordításokkal azonban elkezdenék a sziget felújítását - közölte Szaniszló Sándor (MSZP), a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési és környezetvédelmi bizottságának elnöke kedden.
A bizottság kihelyezett ülést tartott, az ülés valójában a sziget bejárását jelentette. Eközben Szaniszló Sándor az MTI-nek elmondta, hogy a 826 millióból a zöldterületek rekonstrukciója és megóvása, valamint a szökőkutak, ivókutak, tórendszerek, vízesések üzemeltetése és őrzése biztosítható.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy először az alapvető hiányosságokat szeretnék először pótolni. Kevés az illemhely a szigeten - mondta -, a futószőnyeg nagyon rossz állapotban van, a közbiztonságra is folyamatosan panaszkodnak és a parkolásnál is rendet kellene tenni. A fenntartó Főkert Zrt. a bizottság elé terjesztett egy operatív tervet, ennek megvalósítása folyamatos. A problémákat az elnök elmondása szerint költséghatékonyan szeretnék orvosolni, például a vizesblokkokat nem 30 millióból felújítani, hanem olyan vállalkozókat keresni, akik büfét, vagy éttermet nyitnának és cserébe felújítanák a WC-ket.
A futópálya felújítására 300 ezer forintot irányoztak elő a költségvetésben, miközben legalább 2 millió forintra lenne szükség - mondta az elnök. A közterület-felügyelettel egyeztetnek a szigetőrök kihelyezéséről, illetve két rendőr is vigyázza már a sziget biztonságát.
A parkolásról szólva Szaniszló Sándor azt mondta, folyamatos probléma, hogy az autósok tiltott helyen állnak meg járműveikkel; ezért felmerült, hogy a Parking Kft. jelöljön ki több parkolóhelyet, de ezt végül elvetették. Parkolóház létesítésére nincs pénz, így fenntartják, hogy gépkocsikat a kijelölt parkolóhelyeken le kell állítani, és a sziget belsejét csak közösségi közlekedéssel, kerékpárral, vagy gyalog lehet megközelíteni.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.