2011. március. 25. 12:27 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 25. 12:12 Itthon

A második félévben módosulhat a versenytörvény

Az év második felében már napirendre lehet tűzni a versenytörvény módosítását, például nem tartható az, hogy a határozatok írásba foglalására belső szabály ad határidőt, holott azt törvényben kellene rögzíteni - mondta Juhász Miklós a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke egy szakmai konferencián, pénteken Budapesten.

Az ősszel kinevezett elnök beszélt arról is, hogy jól működő apparátust vett át, viszont az infrastruktúra fejlesztését fel kell gyorsítani, nem tartható, hogy 10 éves szoftverekkel dolgozzon a hivatal. A fejlesztéssel odáig kell jutni, hogy az iratbetekintés és az illetékfizetés is elektronikus legyen - tette hozzá az elnök.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. május. 06. 18:00

Gyerek, aggastyán és hulla is ült már Szent Péter trónján, de Johanna nem

Ha végignézünk a katolikus egyház történelmén, egészen hihetetlen pápákat találhatunk. Volt köztük 14 éves gyerek, 90 éves aggastyán és olyan is, akit halála után visszaültettek a trónjára, hogy ítéletet mondjanak felette. Olyan is akadt, akinek valószínűleg már az apja is pápa volt.