2011. március. 24. 18:22 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 24. 18:18 Itthon

Szájer jobbnak tartaná a gyermekek utáni szavazati jogot

A fideszes Szájer József inkább támogatná, hogy családonként plusz egy szavazat járjon a gyermekek után, mint hogy 18-ról 16 évre csökkenjen a választójog korhatára, bár úgy véli, a kettő együtt is működhet.

Az alkotmányjavaslatok csütörtöki parlamenti vitájában a kereszténydemokrata Stágel Bence vetette fel a választójog korhatárának 18-ról 16 évre csökkentését. A korhatár leszállítása melletti legfőbb érv a KDNP-s politikus szerint az, hogy a közéletet, a politikát így közelebb lehetne vinni a fiatalokhoz.

Ezzel kapcsolatban Szájer József európai parlamenti képviselő, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának vezetője az MTI-nek úgy nyilatkozott: személy szerint megfontolásra érdemesnek tartja a kezdeményezést, amely korábban az alkotmányozásról zajló előzetes vitákban fel is merült, ám a kérdés végül azért nem került bele a kormánypártok alaptörvény-javaslatába még érintőlegesen sem, mert szerették volna elkerülni a kiskorúak körében, így elsősorban iskolákban zajló politikai kampányokat.

A politikus hangsúlyozta: továbbra is azt tartaná helyesnek, ha a magyar állampolgárok mindegyike megkapná a szavazati jogot abban a formában, hogy a kiskorúak után - számuktól függetlenül - családonként plusz egy szavazat járna. Ezt a javaslatot a teljes körű képviselet és a jövő nemzedékek iránt való felelősség szempontjából jobbnak tartja, mint a korhatárleszállítást, bár - mint mondta - "a kettő együtt is működhet".

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.