2011. március. 23. 18:41 HavariaPress Utolsó frissítés: 2011. március. 23. 18:39 Itthon

Papíron vall Dávid Ibolya és Herényi Károly

Nem jelenik meg csütörtökön sem a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt a két volt MDF-es politikus, Dávid Ibolya és Herényi Károly. A bíróság a nyomozati szakban tett gyanúsítotti vallomásaikat fogja felolvasni - értesült a HavariaPress.

Herényi Károly védője megerősítette, hogy a holnapi tárgyaláson sem jelenik meg védence és az MDF volt elnöke sem, így a bíróság a nyomozati szakban tett gyanúsítotti vallomásaikat fogja felolvasni. Ezen túlmenően az első fokon zajló perben további iratokat ismertetnek, így - a titkosítás alól feloldott - az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága üléseinek jegyzőkönyveit. Még a délelőtt folyamán Tóth Károly írásban tett terjedelmes vallomását ismerteti majd a bíróság. Csütörtök délután kerül sor Dávid Ibolya, valamint Herényi Károly a Központi Nyomozó Főügyészségen tavaly tett gyanúsítotti kihallgatása során tett vallomásaiknak felolvasására is.

Ahogyan a bíróság már az első nap közölte, a továbbiakban a két egymástól élesen elváló ügyet külön eljárásban, külön határnapokon tárgyalja. Áprilisban négy tárgyalási napon a Szilvásy György és Tóth Károly elleni vád lesz terítéken. Április 12-én Kövér László és Demeter Ervin tanúmeghallgatására is sor kerül. A két volt MDF-es politikus ügyében a bizonyítási eljárásra csak júniusban kerül sor, négy napon keresztül. A bíróság közlése szerint még a nyári ítélkezési szünet előtt, júliusban is sor kerül két tárgyalásra.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.