2011. március. 21. 19:39 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 21. 19:34 Itthon

Gyertyagyújtás a Belügyminisztérium előtt

Az Amnesty International Magyarország szervezésében az antirasszista világnap alkalmából demonstráltak gyertyagyújtással a Belügyminisztérium épülete előtt.

A nemzetközi jogvédő szervezet a megmozdulással a rasszizmus áldozataira kívánt emlékezni, valamint tiltakozni a faji megkülönböztetés valamennyi formája ellen. Jeney Orsolya, a szervezet igazgatója a Belügyminisztérium előtt összegyűlt mintegy száz ember előtt azt hangoztatta: ma Magyarországon elsősorban a roma közösségeket éri faji alapú hátrányos megkülönböztetés. Példaként az elmúlt hetekben történt gyöngyöspatai eseményeket emelte ki. Mint mondta, a magukat rendfenntartónak beállító, kirekesztő csoportok hetekig rettegésben tartották a Heves megyei falu roma lakosságát, a rendőrség pedig semmit nem tett, hogy megakadályozza a jogsértést. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai 16 napon át tartottak járőrözést Gyöngyöspatán.

"Megemlékező és nyomásgyakorló tüntetésünkkel nem szebb jövőt, hanem szebb jelent szeretnénk elérni" - jelentette ki a jogvédő szervezet vezetője, megjegyezve, mindenki érdeke és felelőssége, hogy kiálljon és tiltakozzon a rasszizmus valamennyi formája ellen. Közlése szerint az Amnesty International, az Európai Roma Jogok Központja és a New York-i székhelyű Human Rights First emberi jogi szervezet közös levelet intézett a magyar kormányhoz, azt kérve a hatóságoktól, hogy hazai és nemzetközi jogi kötelezettségeiknek eleget téve avatkozzanak be a törvényes rend fenntartásáért, biztosítsanak megfelelő védelmet a romáknak a megfélemlítés és zaklatások ellen.

A szervezet igazgatója magyar és angol nyelvű felszólalásában azt hangsúlyozta: a rasszista erőszak megelőzése és visszaszorítása az állam, az igazságszolgáltatás, és különösképpen a rendőrség kötelessége. A megmozduláson részt vevő aktivisták "szebb jelent", "az önbíráskodás nem megoldás, hanem a probléma maga", illetve "a félelemkeltés is erőszak" feliratú transzparenseket tartottak a magasba. A dobszóval kísért tiltakozó akcióban gyertyát és mécsest gyújtottak a Roosevelt téri épület előtti járdán a rasszista támadások áldozatainak emlékére.

Előzőleg a Roma Polgárjogi Mozgalom, a Wesley János Főiskola és a Társaság a Cigány Méltóság Védelméért szervezésében tartott tüntetés szónokai a "cigányellenesség és az újfasizmus megállítását" követelték a fővárosi Kossuth téren. Az Amnesty International Magyarország a Belügyminisztérium előtt tartott akciójával arra emlékezett, hogy az ENSZ 1966-ban döntött arról: március 21-ét a faji megkülönböztetés elleni nemzetközi küzdelem világnapjává nyilvánítja. Ezzel arra emlékeztet a világszervezet, hogy 1960-ban ezen a napon Dél-Afrikában vérfürdőbe torkollott, 69 halálos áldozatot követelt egy apartheidellenes tüntetés. 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.