2011. március. 19. 08:38 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. március. 19. 08:38 Itthon

Az árokban landolt az Orangeways egyik járata

Árokba hajtott szombat hajnalban, Csehországban az Orangeways Budapest és Berlin között közlekedő menetrend szerinti autóbusza. Senki nem sérült meg, az utasok továbbszállításáról a cég cseh partnere segítségével gondoskodik az Orangeways, 2-3 órás késéssel mindenkit a céljához juttatnak. A balesetet a sofőr figyelmetlensége okozhatta.

A baleset hajnali fél hatkor történt az E50 jelzésű autópálya mentén, Brno és Prága között. A helyszínen tartózkodik az Orangeways egyik vezetője is, aki mindenben igyekszik az utasok rendelkezésére állni. A baleset körülményeit jelenleg vizsgálják.

Bózsik András, az Orangeways stratégiai igazgatója elmondta: "Az első információk alapján a balesetet nem az autóbusz meghibásodása, hanem a jármű vezetőjének pillanatnyi figyelmetlensége okozta." A sofőr a helyszínen elismerte a felelősségét. A buszvezető a szlovák-cseh határon, a baleset előtt körülbelül két órával vette át a volánt a fedélzeten tartózkodó két másik sofőr egyikétől.

Az Orangeways körülbelül három és fél éve működteti menetrend szerinti járatait Európa-szerte. Buszaik 13 millió kilométert tettek meg eddig, de még soha nem voltak részesei balesetnek. A mostani eset a társaság flottájának egyik legkorszerűbb, legbiztonságosabb járművével történt, ez is hozzájárult ahhoz, hogy senki nem sérült meg - tájékoztatott az Orangeways.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.