Athena Intézet: Hogyan került kapcsolatba a Magyar Nemzeti Arcvonallal?

Salik Tibor: Elég régóta olvasgattam az interneten különböző radikális portálokat, amíg összetűzésbe nem kerültünk velük, hallgattam a Szentkorona Rádiót. Arra már konkrétan nem emlékszem, hogyan akadtam az Arcvonal honlapjára, de sok írásukat olvastam és igaznak találtam őket, így rendszeres olvasójuk lettem. Egyszer, amikor felmentem a weboldalra, láttam, hogy nyitott tábort szerveznek az érdeklődők számára.

AI: Az MNA “katonai szárnya”, a Vándorsólyom Hagyományőrző Bajtársi Közösség által szervezett táborra gondol?

ST: Igen, még 2009-ben. Emlékszem, hogy az volt az első mondat, hogy várnak minden érdeklődőt, buzik, zsidók cigányok kizárva. Ez nekem nagyon tetszett, gondoltam, ott a helyem. A hirdetésből nyilvánvaló volt, hogy ez egy katonai edzőtábor azoknak, akik készek tenni valamit a hazájukért, illetve szeretnének egy kis erőre szert tenni. Feltétel volt, hogy el kellett utasítani minden bűnöző életformát, a cigány életformát, bűnözést, drogozást, ami sajnálatos módon a liberalizmusban elég jellemző a korosztályunkra. Ha ezt vállalta az ember, mehetett, csak írnia kellett a megadott e-mail címre. Engem elsősorban a katonai alapkiképzés érdekelt, mivel sajnos abba a generációba tartozom, akiket már be sem hívtak sorozásra, mivel a liberálisok eltörölték a kötelező sorkatonai szolgálatot. E hiányt akartam pótolni, és tudtam, hogy az MNA-sok elég kemény kiképzéseket tartanak.

AI: Voltak más feltételek is?

ST: Rendelkeznünk kellett különböző katonai felszerelésekkel, bakanccsal, katonai sátorral, satöbbi, de az is benne volt a hirdetésben, hogy amíg a készlet tart, a hiányzó eszközöket a jelentkezők rendelkezésére bocsátják. Mivel évek óta túrázom, nagyjából minden eszközöm megvolt, így ezzel nem kellett bajlódnom. Írtam egy e-mailt, ők visszaírtak, hogy küldjem el az adataimat. A teljes nevemre, az e-mail címemre, az életkoromra és a zubbonyméretemre voltak kíváncsiak. Elküldtem az adatokat, rákérdeztem, hogy sátor lesz-e vagy vigyek magammal. Azt írták, hogy sátort biztosítanak és megadták, hogy Győr mellett, Bőnyben van a tábor, majd kijönnek Győr végébe egy tisztásra. Én akkor Székesfehérváron laktam, onnan mentem Győrbe. A tábor három napig tartott: pénteken érkeztem és vasárnap este ért véget. Egyébként az MNA-táborok általában háromnaposak, legalábbis én négy táborban voltam és az mind három napig tartott.

Szóval, ki kellett jutnom Győr külterületére, egy tisztásra, oda jöttek értünk. Megadtak egy telefonszámot, amit kérdés esetén fel lehetett hívni. A gyülekezőponton már összegyűlt tizenkét-tizenöt ember. Senki sem volt ismerős, az ország minden tájáról érkeztek érdeklődők. Egy ponyvás katonai autóval jöttek értünk és bevittek a bőnyi erdőbe, ott volt a táborhely.

AI: Milyen táborhely volt ez?

ST: Gondolom volt sorkatonai. Ugyanúgy nézett ki, mint egy katonai alaptábor: volt akadálypálya, sátorhely és egy körbekerített tűzrakóhely. Volt egy fából összeácsolt asztal is, tető volt építve fölé, itt zajlott a lövészet kiértékelése, illetve a stratégia megbeszélése. Miután megérkeztünk, összegyűjtötték a mobiltelefonjainkat, kijelölték a szálláshelyeinket, felsorakoztattak minket, és felhúztuk az árpádsávos zászlót.

AI: A telefonok összegyűjtésére miért volt szükség?

ST: Nagyon komoly előírás volt, hogy semmilyen kép- vagy hangrögzítő eszközt nem lehet a tábor területére vinni, ez igaz volt a mobilokra is. A mozgalom tudja, hogy figyelik, egy nyilvános tábornál pedig egyértelmű, hogy lehetnek beépített emberek. Fogalmazzunk úgy, hogy a mobiltelefonok leadására azért volt szükség, mert lehallgatásra is remekül lehet használni őket. A táborokon egyébként gyakran rajtaütött a rendőrség - ezt felesküdött MNA-tagok mondták -, gyakoriak voltak az igazoltatások és átkutatások is. Éppen ezért tilos volt bármilyen lőfegyvert vagy robbanószert magunkkal vinni, mert ez indok lett volna emberek letartóztatására. Ezt nagyon komolyan ellenőrizték, még egy gázpisztolyt sem lehetett bevinni. Mindent az MNA biztosított.

Koszorúz a Magyar Nemzeti Arcvonal

HVG

AI: Mi történt a zászlófelhúzás után?

ST: Erőnlétfelmérés, futás. Körbefutottuk a tábort, majd kijelölték a szakaszvezetőinket, attól függően, ki milyen erőnlétben volt, mennyit tudott teljesíteni. Három csoportba osztottak minket, három vezetővel, ők kezdték meg a kiképzésünket. Fizikai gyakorlatok, futás, alaki mozgás jellemezte a munkát, ami nagyjából megegyezett egy sorkatonai alapkiképzéssel. Erre az időre fafegyvereket kaptunk, ezekkel szimuláltuk a fegyveres közlekedést, illetve a gránátdobást. A fegyveres lövészetet, épületharcászatot légpuskákkal, illetve paintball fegyverekkel végeztük, e fegyvereket az MNA biztosította.

AI: Mennyire voltak felkészültek a szakaszvezetők?

ST: Én nagyon elégedett voltam a képzéssel, amit kaptam, igazán kemény volt. A közelharci gyakorlatokban éreztem, hogy ezek a bajtársak értik a dolgukat, tudják, mire képeznek ki, és nyilvánvalóan voltak katonák. Nem felejtették el a képzésüket. A katonai rend szelleme határozta meg az egész tábort, igaz, rangjelzések a szakaszvezetőkön kívül nem voltak. Mindenki bajtársnak szólította a másikat, de abszolút engedelmességgel tartoztunk a szakaszvezetőknek.

AI: Egészen pontosan mire készítették fel önöket?

ST: Arra, hogyan tudjuk megvédeni a hazát a külső és a belső ellenségtől. A véleményem szerint az állam a hadsereget és a rendőrséget eddig csak megtorlásra használta, ezért szükséges, hogy az embernek legyen valamilyen katonai képzése, ha lerohannak. A három nyilvános táborban, amin részt vettem, az alapokat tanultuk, a negyedik zárt táborban már épületharcászati képzést is kaptam.

AI: Van képzésbeli különbség a nyílt és a zárt táborok között?

ST: Egy zárt táborban voltam, épületharcászaton. Itt már a konkrét fegyveres képzés zajlik, igaz, nem éles, hanem airsoft, illetve paintball fegyverekkel, például harci taktikák satöbbi. A zárt táborokban főleg csak MNA-tagok vannak, és nem hirdetik meg a honlapjukon. Itt komolyabb ideológiai képzés is zajlik, mint a nyílt táborokban, ahol a tábortűz mellett vannak beszélgetések a hungarizmusról.

AI: Ön nem „esküdött” fel az MNA-ba. Hogyan értesült a zárt táborról?

ST: Az első nyílt tábor után felkerültem egy levelezőlistára, egyszerűen megírták, hogy lesz ilyen. Azért nem esküdtem fel, mert bár szimpatizálok a mozgalom hungarista nézeteivel, magamat nem tartom teljes mértékben hungaristának. Az eskütétel nem volt kötelező, senkit sem kényszerítettek erre. Az esküdhetett fel, aki érzett magában elhivatottságot és talált egy pártoló bajtársat.

AI: Mi volt az átlagéletkor a táborban?

ST: Én egészen fiatalnak számítottam a magam huszonkét évével, az átlagéletkor olyan harminc volt, igaz, ott voltak István (Györkös István, a mozgalom vezetője – a szerk.) kamasz fiai is.

AI: Járt valamilyen anyagi költséggel a kiképzés?

ST: Az utazásunkat, étkezésünket mind nekünk kellett megoldanunk. Emellett össze kellett dobnunk a benzinköltséget, illetve a lőszerek árát. Ez az összeg azonban sosem volt több kétezer forintnál.

AI: A szervezet honlapján több olyan beszámoló is megjelent, hogy az MNA közös képzést tart más extrémista csoportokkal, például a Pax Hungarica Mozgalommal, az Őrző Magyar Gárdával. Mi az ideológiai különbség a szervezetek között?

ST: Az MNA a hungarizmus Prohászka Ottokár által fémjelzett irányzata, jóval kevésbé dogmatikus, mint a Pax Hungarica, ami szentírásnak tartja Szálasi Ferenc mondatait. Ők Szent László keresztet énekelnek az indulóban, míg a többiek nyilaskeresztet, próbálják a hungarizmus eszméit a XXI. századra is átültetni. Szóval vannak ideológiai különbségek, de a hungaristák azért összetartanak, ezért vannak közös táborok minden évben.

AI: Hány tábort szervez az MNA egy évben?

ST: Ez nagyban függ a mozgalom éppen aktuális anyagi helyzetétől, gondolom, de azért jó párat. Főleg nyáron és kora ősszel szerveznek táborokat, az időjárás miatt. Azt tudom önnek mondani, hogy körülbelül minden negyedik tábor nyilvános - tehát ha két nyilvános kiképzést tartanak, akkor nyolc tábor volt az évben.

Jászberényi Sándor / Athena Intézet