2011. március. 18. 16:43 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 18. 16:31 Itthon

BKV a felújításra fordítható keretének a felét használta fel

A BKV a rendelkezésére bocsátott 10 milliárdos, felújításokra költhető céltámogatási keretéből tavaly májustól ez év elejéig csak alig több mint 5,5 milliárd forintot használt fel.

A Fővárosi Közgyűlésnek készített, a főváros honlapján közzétett beszámoló szerint 2,7 milliárdot a járművek, 2,1 milliárdot a sínpályák, 391 milliót a mozgólépcsők, 159 milliót pedig az infrastruktúra felújítására költöttek el.

Bár jelentős összeget fordít a BKV a járművek korszerűsítésére, a jelentés szerint ez sem tudja megállítani azok műszaki állapotának további romlását. A céltámogatásból befejezték hét 412-es és hét 435-ös Ikarus autóbusz felújítását, valamint négy 280-as Ikarus trolibuszt is korszerűsítettek, e munkák 278 millió forintba kerültek.

A legtöbb pénzt (2,4 milliárd forintot) villamosok beszerzésére és felújítására fordították, mivel tavaly megkezdték a T5C5K és a TW6000 (hannoveri) típusú villamosok felújítását. Összesen harmincöt T5C5K-s és hét hannoveri villamos nagyfelújítása fejeződött be, és további hét hannoveri villamost állítottak forgalomba. Májusig várhatóan végeznek további nyolc villamos nagyfelújításával és forgalomba állítanak 16 TW6000-es járművet is.

A 3-as metró szerelvényeihez április végéig szükségessé válik 36 forgóváz beszerzése, ezekkel biztosítható, hogy a járműveket azok tervezett élettartamának a végéig üzemben tarthassák.

Szintén ebből a keretből újított fel a BKV öt mozgólépcsőt (további három rekonstrukciója várható), a 4-6-os villamos nagykörúti pályájának egy részét, továbbá a ráckevei, a gödöllői és a szentendrei HÉV vonalának egy-egy szakaszát. Az idén folytatják a Combinók ki- és beállási útvonalának, valamint a 21-es, a 37-es és a 69-es villamos vonalán egy-egy szakasznak a felújítását.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lengyel Tibor 2025. május. 07. 18:18

Fekete-Győr: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Organikus összeomlás vagy új stratégiai cél felé tart a Momentum? Fekete-Győr András azt javasolja, el se induljanak a 2026-os választáson. A HVG-nek adott interjúban azt mondta, ez egyszerre vezethet rendszerváltáshoz és a Momentum túléléséhez is. Szerinte azt kell eldönteni, hogy a probléma vagy a megoldás része akarnak lenni. A volt elnök beszélt arról is, mit tehetnének most más ellenzéki pártok és mit tesz ő, ha a terve kudarcba fullad.