2011. március. 17. 07:01 MTI/Népszabadság Utolsó frissítés: 2011. március. 17. 05:41 Itthon

Tarlós: inog a főváros közigazgatási rendszere

"Magyarország lenne az egyetlen ország Európában, amelyiknek nincs egységes fővárosa. 2014-ben a kormányzópárt ezzel fura helyzetbe navigálhatná magát" - mondta a főpolgármester a Népszabadságnak adott interjújában.

Budapest főpolgármestere szerint inog a főváros közigazgatási rendszere, egy rossz reform a város összeomlását eredményezheti. A Népszabadság csütörtöki számában megjelent interjúban Tarlós István a közigazgatási reformmal kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt: "az sem kizárt – bár nem valószínű –, hogy a kormány jobb meggyőződése ellenére enged négy-öt sértett, megalomán kerületi polgármester zsarolásának, akik esetleg az országgyűlési kétharmad veszélyeztetésétől sem riadnak vissza saját parciális érdekeik érvényesítése érdekében". 

Tarlós szerint azonban kivitelezhetetlen, hogy a kerületek felosztják egymás között az utakat és a villamossíneket, az egyiknek lesz temetője, a másiknak viszont öt színháza. "Magyarország lenne az egyetlen ország Európában, amelyiknek nincs egységes fővárosa. 2014-ben a kormányzópárt ezzel fura helyzetbe navigálhatná magát" - tette hozzá.

A főpolgármester úgy véli, a kisebb forrásigényű, befejezhető és a városlakók közérzetét jelentősen javító beruházásokat kell megvalósítaniuk a ciklus végéig. Ezek közé sorolta az egységes parkolási rendszert, az 1-es villamos átvezetését a Lágymányosi hídon és a 4-es metró első szakaszának befejezését. "Ez utóbbira ... csak 'vér és veríték' árán látok ma esélyt" - tette hozzá.

A metróval kapcsolatban elmondta: még lát esélyt a megegyezésre az Alstommal, amennyiben meglesz a forgalomba helyezéshez szükséges vasúthatósági engedély. De a Siemensszel a kocsik biztonsági berendezéseinek beszerelésére kötött kontraktus is hátrányos a fővárosnak - tette hozzá.

"Az Orbán-kormány számíthat a teljes politikai támogatásomra"

Tarlós az interjúban veszélyforrásnak minősítette a távhődíjak befagyasztását, hiszen ez gyorsan csődbe vinné a Főtávot. "Az Orbán-kormány számíthat a teljes politikai támogatásomra. A másik legalább ugyanilyen fontos állításom, hogy a város közszolgáltatásainak biztosítása alapvetően műszaki és gazdasági kérdés, nem politikai" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban. Leszögezve: "a főváros működési feltételeinek rombolása csak akkor folytatható tovább, ha a főváros tönkretétele a cél".

A főpolgármester támogatja a miniszterelnököt az általános iskolák állami kezelésbe vételében, szerinte ezt az erős fideszes polgármesterek is csak presztízs okokból fúrják. A kórházak állami kézbe vétele ügyében elmondta: egyelőre várják a kormány döntését, de a pénzügyi könnyebbségen túl is jónak tartaná a fekvőbeteg-intézmények állami kézbe adását.

Tarlós úgy véli: a helyi adók teljes rendszerét át kellene alakítani. A főváros ma nem tud adót kivetni, mert sikerült elintézni, hogy az építmény-, a telek-, a vállalkozók kommunális adóját, a gépjárműadót és az idegenforgalmi adót is a kerületek kapják meg. Miközben az ezekkel összefüggő feladatok többsége a fővárosé maradt. Megszüntethető lenne a gépjárműadó, helyette olyan közlekedési adót kellene bevezetni, amit a főváros szed be, de kötelessége lenne a bevételeket visszaforgatni a közösségi közlekedésbe - mondta a főpolgármester.

Hirdetés