Kaltenbach Tarlós rendezvényén védte a sajtószabadságot
Az LMP fővárosi frakcióvezetője szerint a márciusi ifjak 12 pontja kiállta az idők próbáját, és azok közül több ma is a szabadság záloga. Kaltenbach Jenő a főváros központi ünnepségén, a Batthyány-örökmécsesnél mondott ünnepi beszédében az 1848-as forradalom aktualitásairól, ezek között a sajtószabadság fontosságáról beszélt.
Az LMP frakcióvezetője Tarlós István főpolgármester meghívására mondott beszédet a fővárosi önkormányzat rendezvényén. Az ellenzéki politikus arról beszélt, hogy a 12 pont néhány egyszerű mondata hihetetlen tömörséggel fejezi ki a magyar és egyben minden szabadságszerető nemzet legalapvetőbb követeléseit, a szabadság örök érvényű, máig ható alapfeltételeit.
Kaltenbach Jenő beszédében többször érintette a 12 pontban is megfogalmazott sajtószabadság követelését, és ezzel összefüggésben a magyar médiatörvényről szóló vitát. Mint mondta, Magyarországon és Európában dúl a vita arról, ki mit gondol a sajtó szabadságáról. Közölte, tudja, hogy a (média)törvény védelmezőinek a legfőbb érve az, hogy meg kell védenie az ifjúságot az elszabadult média káros hatásaitól. Hozzátette, ő maga sincs elragadtatva a média egyes vadhajtásai láttán. Kaltenbach Jenő azonban ennek kapcsán azt vetette fel: "ki vagyok én, hogy az erkölcsbíró szerepében tetszelegjek?". Arra mutatott rá, hogy a történelem valamennyi cenzora erkölcsi érvekkel hozakodott elő.
Közölte, meggyőződése, hogy "a 48-asok szabadságfelfogásával mindenféle cenzúra összeegyeztethetetlen", és mint mondta, "az újságíró Kossuth biztos nem lenne büszke rá".