2011. március. 11. 07:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. március. 11. 07:41 Itthon

ORFK: a rendőrök ne bajlódjanak az adatlapokkal

Egy csapásra véget vethet a legfőbb ügyész által is súlyosan kifogásolt intézményesült rendőrségi statisztikahamisításnak az új Robotzsaru – számol be erről a Népszabadság.

Dolgoznak a rendőrség és az ügyészség szakemberei, informatikusai a Robotzsaru rendőrségi ügyviteli rendszer átalakításán. Ezt egyebek mellett az tette szükségessé, hogy tavaly már a legfőbb ügyész is megelégelte a rendőrségen általánossá vált statisztika-hamisítást.

A volt legfőbb ügyész, Kovács Tamás legfőbb ügyész azt írta Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy tízezres nagyságrendben találtak bizonyíthatóan meghamisított adatokat, ami a négyszázezres adatállományt tekintve már bőven alkalmas arra, hogy torzítsa a közbiztonsággal kapcsolatos összképet.

A Robotzsaru elvileg eddig is érzékelte, ha a statisztikai lapokat kitöltő rendőr trükközik, például, ha egy adott ügyben több bűncselekmény gyanújával rendelték el a nyomozást, ám a végén csak egyben szüntették meg, és a statisztikai lapokat is egy megoldatlan ügyről állították ki. Csakhogy ma még a rendőr egyetlen billentyű lenyomásával továbbléptetheti a szoftvert, amely így már garantáltan hamis statisztikát fog készíteni.

Az ORFK vezetése a Robotzsaru átalakításával most egyszerre két problémát akar megoldani. Egyfelől csökkenteni kívánja a nyomozók adminisztrációs leterheltségét, másfelől meg akarja szüntetni (vagy megnehezíteni) a statisztikahamisítást. Ennek egyetlen lehetséges módjaként most az van napirenden, hogy a jövőben a rendőröknek egyáltalán nem kell majd statisztikai adatlapok kitöltésével bajlódniuk. A rendőrség vezetése szerint a nyomozó nyomozzon, a statisztikát pedig készítse el a számítógép.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. május. 06. 18:00

Gyerek, aggastyán és hulla is ült már Szent Péter trónján, de Johanna nem

Ha végignézünk a katolikus egyház történelmén, egészen hihetetlen pápákat találhatunk. Volt köztük 14 éves gyerek, 90 éves aggastyán és olyan is, akit halála után visszaültettek a trónjára, hogy ítéletet mondjanak felette. Olyan is akadt, akinek valószínűleg már az apja is pápa volt.