2011. március. 10. 16:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 10. 16:01 Itthon

Az ügyészség szerint nincs civil felelőse a motoros rendőr halálának

A Tatabányai Városi Ügyészség megszüntette a nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság két civil alkalmazottja ellen, mivel álláspontja szerint nem bizonyítható, hogy a gépjárművekkel foglalkozó munkatársaknak közük volt Telegdi Zsolt motoros járőr szolgálat közbeni halálos balesetéhez - erősítette meg az ügyészség szóvivője csütörtökön az MTI értesülését.

Az ügyészség a nyomozást bűncselekmény hiánya miatt szüntette meg. A család jogi képviselője panaszt tett a határozat ellen, így az nem jogerős - mondta el Miskolczi Ivett. Hozzátette, hogy az ügyben a katonai ügyészség az elhunyt járőr szolgálatparancsnoka ellen elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntette miatt eljárást folytat.

Telegdi Zsolt főtörzsőrmester tavaly augusztus 16-án szenvedett halálos balesetet az M1-es autópályán, feltehetően azért, mert járműve nem volt megfelelő műszaki állapotban.

Hirdetés
hvg360 Kovács Bálint, Köves Gábor, Sztojcsev Iván 2025. május. 06. 06:30

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarország számára is komoly fenyegetést jelent Donald Trump legújabb ötlete: százszázalékos védővámot vetne ki azokra az amerikai filmekre, amelyeket külföldön forgatnak – például Magyarországon, ahová évente több százmilliárd forintot hoznak az ilyen produkciók. Az adószakértő szerint a rendelkezés tönkretenné az iparágat, a hazai filmes produkciók egyelőre nem félnek, szakmai források szerint az is kérdéses, megvalósítható-e Trump elképzelése.