2011. március. 10. 08:04 Blikk Utolsó frissítés: 2011. március. 10. 10:08 Itthon

Blikk: milliókat számlázhatott Rákay Philip cége

Az elmúlt években milliós kommunikációs tanácsadói szerződéseket kötöttek fideszes önkormányzatok Rákay Philip, az m1 intendánsának cégével - írja a Blikk

A Blikkhez került hivatalos dokumentumok szerint a Contact 2008 és 2010 között havi 600 ezer forint plusz áfa megbízási díjért dolgozott az önkormányzatnak. De Fejér megye más alkalmanként is mélyen a zsebébe nyúlt: öt másik, milliós szerződést is kötöttek. Egymillióért a Fejér Megyei Önkormányzat munkáját összefoglaló kiadványt készítette el a fideszes kötődésű Hír Tv egykori ismert műsorvezetője.

De Rákay „hirdetés közzétételéért" is számlázhatott másfél milliót, 2009 októberében pedig az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésével kapcsolatos kommunikációs feladatokra kötött 5,6 milliós megbízást. Bő két héttel ezután a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium felújítására kiírt pályázathoz kapcsolódó kommunikációs feladatokat is a Contact Média vállalta 2,5 millióért. Az év utolsó hónapjában pedig 1,2 millió forintért esett be egy megbízás.

A szerződésekről tudomást szerzett dr. Helmeczy László ügyvéd, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés volt elnöke, aki feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt. A jogász szerint nem lett volna szükség ilyen szerződésekre.

"Megszüntették a nyomozást, ezért minden bizonnyal rövidesen pótmagánvádra viszem az ezt az ügyet. Én még olyat nem hallottam, hogy egy kisváros gimnáziumának felújítását áfával együtt 3 millió forintért kommunikálják. Abból már egy melléképületet is hozzáépíthettek volna" – nyilatkozta Helmeczy a Blikknek.

Rákay Philipet a Blikk az MTV-n keresztül próbálta elérni, szerették volna megtudni: pályázat útján jutott-e a Contact a zsíros munkákhoz. A tévénél csak annyit mondtak, a „feltett kérdésekben a Magyar Televízió semmilyen módon nem illetékes", Rákay pedig akkoriban még nem volt munkatársuk. Nem sok szerencsével járt a lap a Fejér Megyei Önkormányzatnál sem.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.