Megcsappant a miskolci színház támogatása
Az Észak-Magyarország keddi számában azt írja: a művészeti intézmények közül a Miskolci Nemzeti Színház támogatása igencsak megcsappant, látható a költségvetés tervezetében, hogy 59 millió 900 ezer forinttal kevesebbet kap az önkormányzattól működési hozzájárulásként.
Halasi Imre igazgató elmondta: csaknem 100 millióval kell kevesebből gazdálkodniuk az idén, ráadásul mivel progresszív a rendszer, az önkormányzati támogatás csökkentésével az állami normatíva összege is csökken. Hozzátette: tavaly 100 millió forintot kellett maguknak kitermelni, most ezt az összeget 35 millióval megemelték.
A direktor kiemelte: eddig sem volt magasan finanszírozott a színház, eddig is takarékoskodniuk kellett, de most még inkább így lesz."Csökkentett üzemmódban működünk majd, azaz csökkentjük a bemutatók és az előadások számát, de a minőség csökkentéséről szó sem lehet" – nyomatékosította Halasi Imre.
Mindezt a következő évadtól, azaz szeptembertől. A Miskolci Nemzeti Színház vezetője tart attól, hogy spirálba keverednek a döntéssel, hiszen nagyobb bevételt várnak el tőlük, amelyet kevesebb előadásszámmal és bemutatóval kell elérniük. Halasi Imre mindezek ellenére nem tervez elbocsátásokat, úgy véli, már így is a teljesítőképesség határán dolgoznak munkatársai – olvasható a napilapban.