2011. március. 07. 06:15 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 07. 10:15 Itthon

Kovács Kati nem veszi át az MSZP díját

Kovács Kati nem akar olyan díjat átvenni, amely kapcsolódik a politikához. Az énekesnő az MTI-nek hétfőn küldött közleményében azt írta, szeretne énekes maradni, "aki a zene pártján áll".

Kovács Katinak előző nap, az MSZP nőnapi ünnepségén akarták átadni a párt nőtagozata által alapított közéleti díjat, ám az énekesnő nem vett részt a rendezvényen. A művész később kiadott közleményében emlékeztetett arra, hogy 45 évig kizárólag az énekléssel foglalkozott, és a politikai életben nem vett részt.

Mint írta, külföldi versenyeken, fesztiválokon, televíziós fellépéseken mindig Magyarországot képviselte; számtalan elismerése és díja is az ország jó hírnevét öregbítette. "Zeneszerető embereknek szeretnék énekelni a jövőben is, mindenféle elkötelezettség nélkül. Köszönöm azoknak, akik szeretnek és mellém állnak, de a (...) díjat nem vehetem át, mivel úgy érzem, hogy a politikához kapcsolódik" - írta közleményében Kovács Kati.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.