Elrendelték a nyomozást Fapál László zuglói lakásügyében
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen elrendelte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség a Honvédelmi Minisztérium volt államtitkárának zuglói lakásvásárlása ügyében - erősítette meg a főügyészség szóvivője.
Fazekas Géza emlékeztetett: az ügyben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tett feljelentést a múlt héten az ügyészségnél. Budai Gyula múlt pénteken, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága albizottságának ülésén jelentette be, hogy büntetőfeljelentést tett Fapál Lászlónak, a HM volt államtitkárának ingatlanszerzése ügyében. Álláspontja szerint ugyanis alaposan feltételezhető, hogy a magyar államot több mint 40 millió forint kár érte az ingatlanszerzéssel összefüggésben.
Budai Gyula hozzátette, az ügyben Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszter is "tevőlegesen részt vett" azzal, hogy "olyan jellegű felmentést adott Fapál tekintetében", amely álláspontja szerint nem lett volna megadható. (A Hír TV múlt szerdán közölte, hogy a piaci ár töredékéért vásárolhatta meg 150 négyzetméteres szolgálati lakását Zugló zöldövezetében Fapál László.)