A szingliség veszélyesebb, mint az alkohol
"Magyarország Hollandiához hasonlóan individualista társadalom, ami önmagában nem nagy baj, ám a tulipánok országában az embereket ez összefogásra, minket, magyarokat, megosztó hozzáállásra sarkall" – magyarázta Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.
Az okokat magyarázva azt mondta: a társadalmi tőke a hollandoknál magasabb. Itthon tíz ember közül nyolc azt mondja, hogy senki nem törődik a másikkal, míg a hollandoknál harminc százalék az arány.
Azt mondja, sokkal kevesebb gyerek születik meg, mint amennyit a fiatalok elméletben szeretnének. A siralmas adat oka a család és a munkalehetőség összehangolásának hiánya. Vagyis nincs lehetőség rugalmas munkaidőre, távmunkára, részmunkaidőre (Európában ez messze a legalacsonyabb Magyarországon).
A másik ok az, hogy az állami kisgyerekes ellátás nincs biztosítva, vagyis a gyerekek tíz százaléka jut bölcsődéhez. A pszichológus szerint a családi napközi rendszerét kellene megerősíteni. Példaként hozta Írországot, ahol egy-egy anya hat-nyolc gyereket vállalva mini óvodát-bölcsődét működtet otthonában és ugyanúgy megkapja az állami normatívát ehhez. Itthon ennek nincsenek kidolgozva a keretei, nagyon bonyolult procedúra nyomán adnak csak engedélyt, és nem támogatja az állam, holott tízszer olcsóbb egy ilyen családi napközit létrehozni, mint egy bölcsődét.
A harmadik súlyos gond, hogy a társas intelligenciánk nagyon gyenge. Kopp Mária azt szeretné elérni, hogy már óvodás kortól tudatosítsák a gyerekekben, hogyan lehet jó kapcsolatokat létrehozni és megtartani. Szerinte ezzel lehetne a válások számát mérsékelni. (Magyarországon minden második házasság válással végződik.)
Arra is felhívta a figyelmet, hogy kutatások kimutatták: a szingliség és a gyermektelenség nagyobb egészségkárosító faktor, mint a dohányzás, a kóros alkoholfogyasztás és az elhízás. Ennek oka Kopp Mária szerint a feloldatlan stressz, az érzés, hogy kiszolgáltatott és magányos az egyén.