2011. február. 14. 12:04 Klubrádió Utolsó frissítés: 2011. február. 14. 12:16 Itthon

Választási szakértő: „abszurd és értelmetlen a Fidesz terve”

Tóth Zoltán választási szakértő abszurdnak, értelmetlennek és antidemokratikusnak nevezte a Fidesz tervét, hogy a családosoknak a gyerekek után plusz szavazati jogot adna. A Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta: nemzetközi jogi alkotmányos alapelvekbe ütközik az elképzelés.

A szakértő emlékeztetett: több nemzetközi jogi dokumentum, így az ENSZ alapító okmánya, az Európai Politikai és Szabadságjogok Gyűjteménye is tartalmazza a választói joggal kapcsolatos alapelveket, amelyek között szerepel, hogy minden választónak szám szerint is ugyanannyi szavazattal kell rendelkeznie, és a szavazat súlya sem térhet el.

Ezzel együtt nem lepte meg a választási szakértőt a Fidesz szavazatpluralizálási ötlete, mert azok a kormányok, melyek a következő választáson is nyerni akarnak, a saját szavazóbázisukat akarják bővíteni, és gyakran folyamodnak ilyen lépésekhez. A fideszes Révész Máriusz a párt múlt heti háromnapos frakcióülésén hozakodott elő az ötlettel ismételten. Az elképzelésről nem született végső döntés, de napirenden tartják a kérdést.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.