Tüntetés lesz a Kossuth téren vasárnap
A tüntetés főszervezője a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió elnöke.
Február 13-án, vasárnap délután háromtól békés demonstrációt tartanak a Kossuth tér melletti Károlyi szobornál, megemlékezve egyrészt Budapest felszabadulásának 66. évfordulójáról, másrészt tiltakozásul a hazai közéletben és a (szélső)jobboldali sajtóban mindinkább felerősödő gyűlölködés, kirekesztés, rasszizmus, antiszemitizmus, valamint a baloldali gondolkodók, filozófusok gátlástalan, koncepciós lejáratása ellen - közölte Dániel Péter, a tüntetés főszervezője, a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió elnöke.
A közlemény szerint külön tiltakoznak Bayer Zsolt "gyalázatos, jog- és emberi méltóságot egyaránt sértő megnyilatkozásai, illetve az ő méltatlan díjazása ellen": "Orbán Viktor egyik legfőbb bizalmasaként fontos szerepet játszik ezen, szélsőséges és felháborító jelenségekkel kapcsolatosan, ráadásul a miniszterelnök a mai napig sem határolódott el az ő szélsőséges nyilatkozataitól és írásaitól" - írja a 168 Óra.
A demonstráció fő szervezői a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió, illetve a Kék Szalaggal a Demokráciánkért elnevezésű civil mozgalom. A rendezvényt támogatja a Demokratikus Charta, illetve támogatják és szónokokat is delegálnak: az MSZP, a Magyar Antifasiszta Liga és a Societas. A beszédeket Sándor Zoltán, a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió alelnöke, Szabó Zoltán volt országgyűlési képviselő, a Magyar Szocialista Párt képviseletében pedig Hirschler Tamás, a Magyar Antifasiszta Liga elnöke tartja.