Rendőrkézen az újévi cserbenhagyó gázoló
Elfogta a rendőrség a napokban azt a férfit, aki január 1-én gázolt el egy nőt a főváros VII. kerületében, a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében a zebrán, majd ezt követően elhagyta a helyszínt - értesült a HavariaPress.
A férfi egy furgonnal gázolta el a 32 éves nőt január 1-én a főváros VII. kerületében a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében a kijelölt gyalogosátkelő helyen, majd megállás nélkül továbbhajtott. Az elgázolt nőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség a nyomozás eredményeképp a napokban elfogták a gázolót, és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása, valamint közúti baleset okozása miatt indítottak eljárást.