2011. február. 10. 15:40 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 10. 15:42 Itthon

Kormányszóvivő: alaptalanok a filmszakma jövőjével kapcsolatos aggodalmak

A magyar állam 2011-ben mintegy 4,4 milliárd forintot szán filmekre - hívta fel a figyelmet az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva a kormányszóvivő, aki ennek alapján úgy látja, nincs ok arra, hogy a filmes szakma aggódjon.

A kormányszóvivő szerint nincs alapja a magyar filmszakma jövője iránti aggodalmaknak, "most is van magyar film és lesz is."  A milliárdos közpénzeket használó Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) pénzügyi működésének rendbetétele éppen a magyar filmszakma érdekében történik - mondta Nagy Anna.

Amit viszont mindenképpen meg kell nézni, hogyan történhetett meg az, hogy eddig szétfolytak pénzek - fogalmazott, utalva arra, hogy 7,4 milliárd forintos hiányt halmozott fel Magyar Mozgókép Közalapítvány. 

A kormányszóvivő kaotikusnak minősítette a magyar filmek eddigi, közpénzekből történt támogatási gyakorlatát, amelyben szavai szerint előfordult például, hogy a közönség által nem látott alkotások kaphattak pénzt.

Szabályellenes működés, ad hoc „tűzoltó jellegű” kormányzati támogatások, költségvetési fedezet nélkül aláírt támogatási szerződések, e „virtuális” állami támogatások terhére felvett banki hitelek, több mint 5 milliárdos hitelállomány, 7 milliárdos hiány, mindemellett kirívóan magas bérek, béren kívüli juttatások és indokolatlan prémiumok kifizetése, totálisan átláthatatlan támogatási politika - ezekkel lehet jellemezni Nagy Anna szerint az MMKA eddigi működését. 

A kormány ezért és a közpénzekkel való felelős bánásmód érvényesítése érdekében úgy döntött, hogy rendet tesz a magyar filmszakma működésében kiemelten fontos és az összeomlás szélére került közalapítványnál - tette hozzá.  Hangsúlyozta, hogy a kormány felkérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a közalapítvány működésének átvilágítására, valamint kezdeményezte a kuratórium megújítását, s mindezzel párhuzamos megkezdte a magyar filmipar sikeres működéséhez szükséges stratégia kidolgozását, amelynek koordinálására kormánybiztost nevezett ki.

Hirdetés