2011. február. 07. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 07. 15:40 Itthon

Elfogadták Hódmezővásárhely költségvetését

Elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2011-es költségvetését 20,5 milliárdos főösszeggel, 122 millió forint felhalmozási jellegű céltartalékkal és 701 millió forintos fejlesztési célú forráshiánnyal hétfői ülésén az alföldi város közgyűlése.

A 11 igen és 3 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadott rendelet alapján a hiány megszüntetése érdekében a kiadási előirányzatok 3,4 százalékából tartalékot képeznek, melyet az önkormányzat bevételeinek növekedésének arányában szabadítanak fel. A tavalyi évhez képest mintegy 800 millió forinttal csökken az önkormányzatnak jutó állami támogatások nagysága, ennek oka részben az adóerő-képesség számításának változása, valamint a gyermeklétszám-csökkenés miatti normatívakiesés. A költségvetés egészét tekintve azonban a működési célú bevételek - az intézményhálózat korábbi átszervezésének és a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően - mintegy 474 millió forinttal meghaladják a működési kiadások összegét.

Az önkormányzatnak 2011-ben 500 millió forint működési és 300 millió forint felhalmozási célú hitel felvételére van lehetősége, amelyek segítségével az előfinanszírozást igénylő pályázatokhoz teremthetnek forrást, miközben a város korábbi adósságai visszafizetésére 1,55 milliárd, kamatokra pedig 511 millió forintot fordít.

Az önkormányzat - kezességvállalásokkal együtt számított - hitelállománya így a január 1-jei 23,229 milliárd forintról egy év alatt 20,495 milliárd forintra csökken. 2002-ben kizárólag működési célú adóssága volt a városnak, jelenleg az önkormányzat hiteleinek 88,4 százaléka fejlesztési célt szolgál, futamidejük pedig hosszú lejáratú.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.