A magyar alkotmányos szerkezet arra az előfeltevésre épült, hogy egyetlen pártnak sem lesz kétharmados parlamenti többsége. Az alkotmány ekkora többséget követel önnön módosításához, a politikailag érzékenynek tartott államszervezeti és alapjogi tárgykörökben a törvények elfogadásához, valamint így választják a független alkotmányos méltóságokat: a köztársasági elnököt (legalábbis első körben), az alkotmánybírákat, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az ombudsmanokat és az Állami Számvevőszék elnökét.

A kormánytöbbség a választások után saját érdekeinek megfelelően változtatta meg több független intézmény jogállásának alkotmányi, illetve törvényi szabályozását. Átalakította az alkotmánybírák jelölésének szabályait, elveti a hatásköreikből, az önkormányzati választások előtt visszavonta az Országos Választási Bizottság megbízatását, majd újat választott és teljesen újraszabályozta a korábbi hírközlési és médiahatóság jogállását is. A jogállamfigyelőben nyomon követtük, miképp foszladoznak azok a törvényekben lefektetett személyi és intézményi garanciák, amelyek arra szolgálnának, hogy a kormány alkotmányos ellenőrzöttsége ne tűnjön el.

A független működés azonban nem csak az adott szerv jogállásán áll vagy bukik. Még arra is látunk példát, hogy újabb garanciákkal látszólag megerősítették egy-egy intézmény függetlenségét, valójában azonban ezek az intézkedések a mostani kormányzat befolyásának erősítését eredményezték. A hosszabb megbízatási idő vagy a felesnél erősebb, kétharmados parlamenti többségű választás előírása hagyományosan a függetlenség garanciái közé tartozik. Látszólag erősíti a függetlenséget, hogy a médiahatóság elnökének mandátuma négyről, a legfőbb ügyészé hatról kilenc évre emelkedett, illetve hogy a legfőbb ügyészt egyszerű többség helyett immár kétharmados többséggel kell megválasztani. Mégsem gondolhatja senki, hogy a politikai kliens három parlamenti ciklusra is átnyúló megbízása a függetlenségét erősítené.

A teljes szöveg a HVG Dosszié rovatában található.