2011. február. 03. 15:25 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 03. 17:19 Itthon

Őrizetben egy várföldei emberölés gyanúsítottja

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön: őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt egy embert a Zala megyei Várföldén.

Salamon Róbert elmondta: a mentőszolgálattól szerdán érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Várföldén holtan találtak egy férfit a lakásában. 

A helyszíni szemlén az igazságügyi orvos szakértő a holttesten "a halállal összefüggésbe hozható, idegen kéztől származó sérüléseket azonosított". A rendőrök megtalálták az elkövetés eszközeit, majd nem sokkal később őrizetbe vettek egy, a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A férfi ellen emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás. A szóvivő azt mondta, hogy az eset körülményeiről, illetve az áldozatról és az elkövetőről több információt nem adhat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.