2011. január. 25. 07:00 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. január. 25. 11:15 Itthon

Diszkótragédia: perelnek a gyászoló szülők

Elsősorban a közvetlen felelősöket, de a hatóságokat is beperelik a West Balkánban történt tragédia áldozatainak szülei. A három lány egyike, a 24 éves Rita szülei is kijelentették: nem hagyják, hogy a felelősök megússzák.

A család ügyvédje, Békefi László a Bors című napilap keddi számában elmondta: elsősorban a hatóságok, a VI. kerületi jegyző felelősségét firtatják. A hatóságokkal hajlandóak egyezkedni, az elkövetői körrel azonban semmiképpen, velük szemben egyértelműen a büntetőjogi felelősségrevonás és a peres eljárás mellett döntöttek - mondta a jogi képviselő.

A rendezvény főszervezője, K. Tamás ügyvédje, Koltai Zsuzsanna pedig azt mondta: ahhoz, hogy kárfelelősségről lehessen beszélni, meg kell várni a jogerős ítéletet. Ha ügyfelét közvetlen összefüggésbe hozzák a lányok halálával, akkor kártérítési felelősséggel tartozik. A Borsnak egy az ügyben nem érintett jogász azt mondta: nagy az esélye, hogy a szülők megnyerik a pert. A kártérítés reális összege nagyjából 3-4 millió forint lehet családonként.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.