2011. január. 24. 19:15 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. január. 25. 16:23 Itthon

Sok százezerbe kerül egy hónapban Lázár János

Luxusautóval jár és elfelezik a polgármester-frakcióvezető telefonszámláját is - számolt be az RTL Híradója.

A fideszes politikus által használt Audi S8-as katalógusa szerint a jármű óránként 300 kilométeres sebességre képes, 5 ezer köbcentis, a motorja pedig 450 lóerős. Az ára több tízmillió forint. Lázár János korábban azt mondta: munkaeszköznek tekinti az autót, azzal jár, amit adnak neki, számára egy a fontos, a biztonság. Ezt még akkor nyilatkozta, amikor ellenzéki polgármesterként egy másik szolgálati autóval járt.

Az önkormányzatnak az a kocsi havi 180 ezer forintjába került. Most a város havi 300 ezer forintot fizet a polgármester szolgálati kocsijáért. De ez csak a fele a bérleti díjnak, a másik felét a Fidesz-frakció fizeti, így jön ki a havi 600 ezer forintos költség.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat szerint ez az olcsóbb megoldás, és az autót nem is a polgármester választotta. Végh Ibolya aljegyző közölte, a polgármester megkérdezett olyan embereket, akiknek adott a véleményére, hogy melyik az a kocsi, amelyik megbízható és időre oda lehet érni vele. Egyébként a benzint is felesben fizeti az önkormányzat és a frakció, ez havi újabb 300 ezer forint. Lázár János telefonszámláját ugyancsak elfelezik.

Lázár János hétfőn külföldön volt, és a Fidesz-frakció egyetlen illetékese sem akart az RTL-nek nyilatkozni. Annyit közöltek csak telefonon, hogy Lázár János lemondott a lakhatási támogatásáról. A Fidesz frakcióvezetője polgármesterként 545 ezer forintot keres, decemberben képviselői tiszteletdíja és választókerületi pótléka mellett havi 115 ezer forintos lakhatási támogatást vett fel.

Az a szintén több tízmillió forintba kerülő páncélozott luxusautót, amelyet annak idején kormányfőként Gyurcsány Ferenc használt, most a köztársasági őrezred használja. Nagy Anna kormányszóvivő közölte: ezzel oldják meg a szállítást, ha kiemelten védendő személy érkezik Magyarországra. Nagy Anna egyébként gyalog vagy saját autójával jár, nem kap hivatali kocsit. Orbán Viktor miniszterelnök pedig egy kisbusszal közlekedik.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.