2011. január. 22. 11:47 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 22. 11:26 Itthon

Csempészett cigarettát találtak Hegyeshalomnál

Csaknem 2,4 millió forint értékű, összesen 345 karton ukrán zárjegyes, adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy magyar személygépkocsiban Hegyeshalom térségében.

A vámhivatal szombati közleménye szerint a sofőr a pénzügyőrök kérdésére, hogy szállít-e cigarettát, alkoholt, nemleges választ adott. A járőrök az autó átvizsgálása során a csomagtartóban, a pótkerék helyén, illetve a vezetőülés mögötti lábtérben  találtak nagy mennyiségű ukrán zárjegyes cigarettát.

A gépjárművet lefoglalták, a magyar állampolgárságú sofőr ellen pedig jövedéki orgazdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.