2011. január. 19. 12:56 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 19. 13:10 Itthon

Kormányrendelet kijátszásával üzemelt a West-Balkán

A West Balkán Kft. kijátszotta a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletet - közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala szerdán.

A Pesti Imre kormánymegbízott által aláírt közlemény szerint a hivatal - mint másodfokú hatóság - azonnal hozzáfogott a hatáskörének megfelelő vizsgálatokhoz.

Az ellenőrzés során a kormányhivatal megállapította: az elsőfokú hatóságként eljáró VI. kerület Terézváros Önkormányzat jegyzőjének hivatalból tudomása volt arról, hogy a szórakozóhely a bejelentésben közölt feltételektől eltérő nyitvatartási idővel működik. Helyszíni jegyzőkönyvében a jegyző intézkedett is a bezárás érdekében, ám a végrehajtás elmaradt.

A kormányhivatal kedden, felügyeleti jogkörét gyakorolva, utasította az önkormányzatot, hogy a kereskedelmi tevékenység ügyében egy napon belül hozzon döntést és gondoskodjék annak végrehajtásáról.

A szabályozási hátteret megvizsgálva a hivatal megállapította, hogy az ide vonatkozó 210/2009. Kormányrendelet az indokoltnál nagyobb mozgásteret enged, így lehetőséget nyújt a szabályok kijátszására. A vizsgálat eddigi eredménye alapján a West Balkán Kft. is ezt tette.

A Budapest Főváros Kormányhivatala az ügymenetek gyorsítása és a jobb átláthatóság érdekében kezdeményezi a törvényi szabályozás szigorítását, továbbá javaslatot tesz egyes szakhatósági jogkörök egyesítésére. A hivatal részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak, barátainak - áll a közleményben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.