2011. január. 18. 13:32 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 18. 13:28 Itthon

Harrach: Hoffmann Rózsát igazságtalan támadások érték

Cáfolta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője kedden, hogy a kisebbik kormánypárt ne támogatná Hoffmann Rózsa felsőoktatási tervezetét.

Harrach Péter közleményében azt írta: Hoffmann Rózsát az utóbbi időben számos igazságtalan támadás érte, s eljött az ideje hogy ennek véget vessenek.  "Olyan hangok is hallatszottak, hogy már a KDNP sem támogatja Hoffmann Rózsa tervezetét. Ez nem igaz." - fogalmazott a kormánypárti politikus.
   
Harrach Péter kiemelte: az oktatási államtitkár kiváló szakember, és értékcentrikus gondolkodású politikus. Elgondolásai alkalmasak arra, hogy a magyar oktatásügy visszaszerezze megérdemelt jó hírét.
   
A KDNP frakcióvezetője kitért arra is, hogy a felsőoktatás problémáinak kezelése sok érdeket sért, az ellenállás érthető, a szakmai vélemények különbözősége is természetes, és a további vita is indokolt. A szakmai köntösbe öltöztetett személyes indíttatású támadások viszont megengedhetetlenek - tette hozzá a kereszténydemokrata politikus. Megjegyezte: a közoktatásban uralkodó állapotokért a korábbi liberális oktatáspolitika a felelős, ezért szerinte szerencsés lenne, ha annak képviselői nem osztanának tanácsokat.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.