2011. január. 17. 11:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 17. 12:41 Itthon

MSZP: 20-25 százalékos nyugdíjcsökkentés jöhet

Az MSZP szerint 20-25 százalékos nyugdíjcsökkentéshez vezethet, ha a nyugdíjakat a jövőben kizárólag a járulékbevételekből finanszírozzák.

Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja hétfőn sajtótájékoztatón felidézte, hogy Orbán Viktor múlt csütörtökön megjelent, a Dow Jonesnak és a The Wall Street Journalnak adott interjúban azt mondta: az állami nyugdíjalap a jövőben nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed a nyugdíjjárulékokból. "Ez emberi számítás szerint azt jelenti, hogy 20-25 százalékkal csökkeni fognak a nyugdíjak" - jelentette ki az MSZP-s politikus.

Hozzátette: a miniszterelnök szavai, amelyek szerint a korhatár előtt senki sem mehet majd nyugdíjba, ellentétesek a Fidesz eddigi, a rugalmas nyugdíjba vonulást támogató politikájával. Úgy vélekedett: a kormányfői nyilatkozat a korengedményes nyugdíj megszüntetése mellett annak lehetőséget is felveti, hogy nem lesz korkedvezményes nyugdíj. "A veszélyes munkakörben - így az atomerőműben, kórházak röntgenosztályán - dolgozók, tűzoltók, katonák ezután nem mehetnek előbb nyugdíjba?" - tette fel a kérdést Korózs Lajos.

Beszélt arról is, hogy a kormányfő bejelentése alapján előfordulhat: eltörlik azt az ősszel meghozott jogszabályt, amely lehetővé tette, hogy a nők negyven év munkaviszony után nyugdíjba menjenek. A szocialista politikus összegzése szerint Orbán Viktor múlt heti nyilatkozata arról árulkodik, hogy a kormány "szétverni" készül a százhúsz éve működő éves társadalombiztosítási rendszert. Kifogásolta továbbá, hogy a miniszterelnök terveiről - amelyek szerinte egyértelműen megszorítást jelentenek - nem kérdezte meg az embereket, noha az interjúban arra utalt, hogy azokat néhány héten belül bemutatják Brüsszelben.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

Hirdetés
Címkék
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.