2011. január. 07. 07:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. január. 07. 10:42 Itthon

Szijjártó Péter a Reuters tudósításával is elégedetlen

A Reuters hírügynökség közel sem volt korrekt - mondta a köztévében a miniszterelnök szóvivője.

Semmilyen módon nem árnyékolták be a magyar kormányt ért külföldi kritikák az átadás-átvételi ünnepséget – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Arra a felvetésre, hogy véleménye szerint a kormány kommunikációja puhult-e a médiatörvény ügyében, azt válaszolta: a Reuters egyetlen mondatot ragadott ki a miniszterelnök beszédéből, és adta ki hírként akkor, amikor Orbán Viktor még beszélt. A hírügynökség közel sem volt korrekt – szögezte le. Hangsúlyozta: a magyar kormányban nem merült fel, hogy szükséges módosítani a médiatörvényt. Véleménye szerint ez egy jó médiatörvény, mely átlátható, tiszta viszonyokat teremt végre.

Beszélt arról is: olvasta hétfőn „a címlapjuk alapján üresnek tűnő” sajtótermékeket, melyek azt állították, hogy meghalt a sajtószabadság. Majd a következő napokban a médiatörvény kapcsán ugyanúgy gyalázták a kormányt, ami szerinte ellentmond az előbbi állításnak. Szerdától angol nyelven is elérhető a magyar médiatörvény. Mindenki, aki eddig bírálta külföldről a jogszabályt, most el is olvashatja, mi az, amit bírált – tájékoztatott a szóvivő. (A néhol még hiányos fordításról itt olvashat többet!)

Orbán Viktor szóvivője szerdán a brit Economistot bírálta egy súlyos félrevezetésnek bizonyult Hír Tv-s beszámoló nyomán. A kormánypárti csatorna szerint a brit lap manipulálta volna Orbán Viktor egyik fotóját. Az Economist a főszerkesztő által jegyzett nyílt levélben kategorikusan cáfolta a Hír Tv állítását.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

<strong>Magyar Péter</strong> szerint a<strong> politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot</strong>. <strong>Azt mondja, nincs benne bosszúvá</strong>gy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az <strong>ezer-kétezer embert</strong>, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.