2011. január. 06. 12:41 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 06. 13:28 Itthon

Tarlós: nem lesznek útlezárások

Az európai uniós rendezvénysorozat miatt azonban parkolási tilalmak lehetnek.

A főpolgármester szerint alig érinti az európai uniós rendezvénysorozat Budapest közlekedését. Tarlós István csütörtökön, miután a Városházán tárgyalt Győri Enikővel, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkárával, azt hangoztatta: nem lesznek útlezárások a fővárosban, de néhány helyen parkolási tilalomra kell számítani.

Tarlós István közölte, hogy a delegációk jórészt Budapest és Gödöllő között közlekednek az M3-as autópályán és a 31-es úton, így a főváros vérkeringését, közlekedésének túlnyomó részét mozgásuk nem érinti. A házigazda városvezető sajtótájékoztatóján azt mondta: a főváros minden erejével arra koncentrál, hogy a magyar európai uniós elnökség sikeres legyen, és ehhez már az induláskor biztosítani kívánják a feltételeket

Mint mondta, a kormány és a főváros "példásan együttműködik" egymással a program idején. Példaként említette, hogy a kormány finanszíroz több kisebb léptékű fővárosi beruházást és felújítást, melyet a város "bravúros gyorsasággal" bonyolít le. Ezek között említette a Kossuth tér aszfaltozását és több épület felújítását. Kitért arra is: Budapest rá akar kapcsolódni az uniós rendezvénysorozatra, és abba be kívánják vonni az uniós elnökségi posztot a magyarok után betöltő lengyelek fővárosát, valamint Zágráb vezetését is.

A főpolgármester kiemelte, hogy a kormány és a főváros minden esetleges váratlan probléma megoldásában együttműködő lesz. Jelezte: az elkövetkező fél évben állandó kapcsolatban lesz az európai uniós ügyekért felelős államtitkárral. Győri Enikő a sajtótájékoztatón arra mutatott rá, hogy nemcsak Gödöllőről szól majd az uniós program, hiszen a szakmai rendezvények jó része Budapesten, továbbá néhány esemény egyéb vidéki helyszínen lesz.

Elmondta, hogy az uniós programokra megszépült a Néprajzi Múzeum, a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Belügyminisztérium épülete, valamint a Stefánia-palota. Tájékoztatása szerint 204 millió forintot költöttek az elnökségi büdzséből a középületek felújítására. Közölte azt is, az említett épületekre elnökségi dekorációt helyeznek ki, ezzel is hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy a budapestiek "szeme előtt" is megjelenjen az elnökség.

Győri Enikő arról is beszélt, hogy rövidesen aláírnak egy együttműködési megállapodást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával. Mint mondta, igényt tartanak a kamara szolgáltatásaira, és a "kisebb szintű szakértői rendezvényeket" kiajánlják a külföldieknek, így nem csak a Duna-parti szállodákban szállnak majd meg a vendégek.

Az államtitkár közölte, hogy Magyarország elnökségi büdzséje 15,5 milliárd forint az idén, ám számításaik szerint 1,2 milliárd forintos bevételre is számíthatnak majd a különböző idegenforgalmi bevételekből, adókból. A megbeszélésen részt vett a budapesti rendőrfőkapitány is, ám Tóth Tamás egyéb elfoglaltsága miatt nem jelent meg a sajtótájékoztatón.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.