Akár már a jövő heti rendkívüli közgyűlésen elfoglalhatja tisztségét a Pesti Imre helyére érkező új főpolgármester-helyettes - írja a Népszava. A napilap úgy tudja: Szentes Tamás, a Fidesz-frakció tagja a legesélyesebb erre a posztra.
A cikk szerint Pesti Imre lemondása után ismét lesz negyedik helyettese Tarlós István főpolgármesternek. Szentes Tamás egészségügyért felelős főpolgármester-helyettesi kinevezése mellett szól, hogy jelenleg is ő vezeti az egészségügyi és szociális bizottságot, ráadásul orvos végzettségű, akárcsak Pesti Imre.
Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.