Cserbenhagyó gázolót fogtak a rendőrök
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki néhány hónapja okozott cserbenhagyásos balesetet Győrben.
A férfi hónapokkal ezelőtt Győrben a lámpa tilos jelzésének ellenére hajtott egy kereszteződésbe, ahol elgázolt egy motorost és bár járművéből kiszállt, segítségnyújtás nélkül elhajtott. A motoros súlyos sérüléseket szenvedett.
A Győri Rendőrkapitányság most egyedi azonosító jel meghamisítása miatt folytat vizsgálatot a férfi ellen - tájékoztatott kedden a Győr-Moson- Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A férfit rutinellenőrzés során állították meg a rendőrök január elsején, az igazoltatásnál azonban kiderült, hogy az autó hamis rendszámú és hogy a 25 éves sofőrt segítségnyújtás elmulasztása miatt körözi a rendőrség. A fiatal férfi saját bevallása szerint drogot is fogyasztot.